Traccsparti Nagy Ervinnel | Gyenesdiás
Helyszín Gyenesdiás,
Időpont
Kötetlen, laza (interaktív) beszélgetés művészetről, kultúráról, életről.

2021. őszén indult a programsorozat, melynek keretében havonta egy este ismert, – sok esetben országos, illetve nemzetközi díjakkal – elismert, saját területükön eredményes, hiteles és időtálló értéket képviselő embereket lát vendégül a házigazda, és beszélget velük életről, művészetről, gondokról, a színfalak mögötti világról.

A tervezetten 1-1,5-2 órás kötetlen beszélgetés során – ideális esetben – hamar elindul a párbeszéd a vendég és egykori/mai/jövőbeli közönsége között.

Nincsenek fix, kötött témák, és nem feltétlenül csak munkásságának, tevékenységének aktuális fejleményei képezhetik az est témáját. Sokkal inkább az a cél, hogy a közönség beleshessen a kulisszák mögé. Milyen ember az adott vendég, hogy él, mik foglalkoztatják a mindennapokban, milyen dilemmái, tervei, ötletei vannak? Hogy boldogul az élet hétköznapi kihívásaival?

Természetesen arra is van lehetőség, hogy az aktualitások is megjelenjenek az estén. Tulajdonképpen rendhagyó közönségtalálkozók ezek, amolyan kávéházi hangulattal, mintha a nappalinkban üldögélnénk neves vendégünkkel.

Az est házigazdája és beszélgetőpartner: Szabó Zsolt Szilveszter

Helyszín: Községháza (Gyenesdiás, Kossuth L. u. 97.)
Nagyobb érdeklődés esetén: Ligetplex Cinema (Gyenesdiás, Kereskedők útja 2-4.)

A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, mely azonban csak elővételes jegyváltással együtt jelent garantált helyet.

 

Gyenesdiásra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!
:

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva