Péter B. Árpád / zaol.hu | 2021.09.13. 15:00
Egyházi kincsek Hévízen
Évszázados egyházi relikviákból és dokumentumokból nyílt kiállítás a Szentlélek-plébánián az országos Ars Sacra Fesztiválhoz kapcsolódva. A legrégebbi irat az 1700-as évek elejéről származik.

A Nyitott templomok éjszakáján a tárlat mellett hang­versenyek is várták a látogatókat Hévízen, ahol Teleki Miklós Artisjus-díjas orgonaművész, az Ardenis Ig­nis Kórus, valamint a Tiszta Forrás Dalkör adott koncertet.

Kiss László a régi rítusú oltár mellett, mögötte az úgynevezett hegedű miseruha
Fotó: Péter B. Árpád / Zalai Hírlap

A plébánián nyílt kiállításon látható például barokk misekehely, az 1800-as évekből származó, latin nyelvű misekönyv és számos féltve őrzött kegytárgy a környező plébániák gyűjteményéből.

– Az a célunk, hogy megismertessük az egyház kincseit, hagyományait és a jelen művészeti értékű remekeit a hívekkel – fogalmazott Kiss László esperes-­plébános. – A kiállítás tárgyain keresztül pedig azt is igyekszünk elmondani, hogy mi mit jelent a liturgiában, illetve mikor használjuk.

A hajdani és a mai miseruhák között felállítottak egy régi rítusú oltárt, amely a II. vatikáni zsinatig, 1965-ig érvényben lévő háttal misézést szolgálta. Látható rajta a kánontábla, a misekönyv, a kehely kehelytakaróval, mellette pedig a régebbi, hegedű alakú miseruha, amit legtöbbször apácák készítettek.

A plébániai tárlaton számos évszázados dokumentumot is bemutattak, köztük az 1800-as évekből való vistatio canonicát, vagyis egyházlátogatási jegyzőkönyvet, amely számot ad az egyházközség vagyonáról, iskolájáról, munkatársairól. Emellett helyet kapott az 1818-as rezi plébániai lélekösszeírás, amely a népszámlálás hajdani megfelelője.

A kiállítás legrégebbi egyházi iratai anyakönyvek voltak: a látogatók megnézhették az 1726-os rezi és az 1761-es karmacsi feljegyzéseket. Az esperes-plébános egy 1967-ből származó, a rendőrségnek címzett körmenet-bejelentő lapocskát is megmutatott az érdeklődőknek, hozzátéve: a kommunista időkben az a plébános, aki ezt elmulasztotta, retorzióra, büntetésre számíthatott.

Forrás: zaol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva