Mihály Szilvia | 2019.05.29. 14:00
Fellebentjük a szaunatörölközőket
Szaunamesterek továbbképzésén jártunk Hévízen, ahol meglestük az apró trükköket, láttuk, mitől lesz tökéletes egy szaunashow. Még azt is megtudtuk, nyáron miért jó szaunázni.

Nem is gondolnánk, hogy egy törölközőt lebegtetni mennyire megterhelő feladat, hogy a kecses könnyed mozdulatsorok mögött hosszú órák gyakorlásai vannak.

Szabó Zoltán, korábbi szaunamester bajnok, Ambrus Bálint és Tótfalusi Roland az idei Magyar Szaunamester Bajnokság első két helyezettje tartott továbbképzést Hévízen.

– Kinek szól egy ilyen továbbképzés?
– Több olyan résztvevő van, aki versenyre szeretne menni, amihez a látványelemek elengedhetetlenek, de olyan kollégáknak is hasznos tudást tudunk átadni, akik csak alkalmanként mutatnak be ilyen showt a szaunában.

A továbbképzés, folyamatos fejlődés ebben a szakmában is nagyon fontos. Ez az első képzés az országban, amit hazai szakemberek tartottak, számomra nagyon fontos volt, hogy ezt Hévízen, az ország egyik legfontosabb turisztikai városában tartsuk meg – mondta Zoltán.

A szaunamester begyakorolja a showt, mielőtt azt a vendégeknek megmutatja, bármennyire is improvizációnak tűnik, amit ott előadunk, abban tudatos munka és sok-sok felkészülési óra van. Most a látványtechnika és showprogram kivitelezés a képzés központja.

– Ahogy látom, repülnek a törölközők, csodaszép mozdulatokat gyakoroltok.
– Vannak alapmozdulatok, melyek mindegyik szaunaprogramnak a részei. Itt olyan látványmozdulatokat tanítunk, amivel tartalmat adunk a programhoz. Gyakorlatilag ezek már szinte akrobatikus mozdulatok. Ezeket a koreográfiákat nem lehet a szaunában, élesben, a vendég előtt elsajátítani, begyakorolni, a legelső lépés, hogy ezt szobahőmérsékleten rutin szinten tudjuk. Ahogy mondjuk, ezt szárazon kell megtanulni.

– Nem féltitek ezeket a trükköket továbbadni?
– Nem. Ez a cél! Nagyon sok mozdulat az interneten is megtalálható, főleg olasz szaunamesterek mutatják be ezeket. Egy videóból nem lehet minden apró trükkre rájönni, ezért találtuk ki, hogy ezen a továbbképzésen elmagyarázzuk, részletekre bontjuk a bonyolult mozdulatsorokat. Az egyszerűbb mozdulatoktól a komplex törölköződobálásig mutatjuk meg a trükköket. Ezeket rengeteget kell gyakorolni, ez a két nap erre nem elég, ezután is folyamatosan kell napi szinten ezeket a mozgásokat végezni, gyakorolni, hogy rögzüljön.

– Én úgy látom, ezek a gyakorlatok szárazon sem egyszerűek, kemény fizikai munka van bennük. Hogy nem ájultok el egy ilyen szaunashow megtartása közben?
– A mozdulatok között vannak trükkös, pihentető részek, ami közben kicsit lenyugszik a pulzusunk, amik kisebb erőfeszítéseket kívánnak. Ha 10-20 másodpercig ilyen mozgást csinálok, gyönyörű szép látványt produkálok, de én sok esetben ezalatt pihenhetek egy kicsit.

Ezek az itt tanult mozdulatok szerves részét képezik a szaunaprogramoknak, ettől lesz az varázslat, elkápráztató élmény. Egy versenyen, szaunashow-n másodperc szinten kell felépíteni a programot, a zenével együtt kell élni, lüktetni.

Itt mindent elolvashatsz a szaunashow-k titkairól!

– Kik jöttek el a képzésre?
– 18 hallgató érkezett az ország minden pontjáról, hogy itt Hévízen tanulják meg a technikát.
Tartunk egy rövid elméleti előadást is a szaunázás és a hazai szaunakultúra jelenlegi helyzetéről és fejlődéséről, aztán gyakorlunk, ezen van a hangsúly. Ez a két nap a tanuláson kívül kiváló tapasztalatcsere, csapatépítő tréning is. Azért izgalmas ez, mert szinte mindenki más jellegű szaunában dolgozik.

Van olyan, aki 50 fős szaunában fogja az itt megtanultakat alkalmazni, de van, aki 8 fős szaunába viszi el ezeket a trükköket. A szauna nagyságától függően lehet játszani a törölközők méretével, súlyával. A vendég nem is gondolja, hogy ez a törölköződobálás mennyire összetett, nem feltételezik a mögötte rejlő tudatosságot. Minden, amit kitalálunk, bemutatunk, azért van, hogy a vendég jól érezze magát, minden esetben ő az első.

Zoltán munka közben; Fotó: Hotel Zenit

– Amikor dolgoztok ez nagyon könnyednek, magától értetődőnek tűnik.
– Igen, ez olyan, mint amikor két lépésben elmagyarázzák, hogy rajzolj baglyot. Egyes pont, ott van két kör, kettes pont, kész a bagoly. A szaunamester, amikor a szaunában dolgozik, már nem gondolkodik a mozdulatok sorrendjén, ezek már motorikussá válnak. Ez a gyakorlás az improvizációs készséget is fejleszti.

– Tervezel további képzéseket a szaunamestereknek?
– Igen. Szeretnék további tanfolyamokat is tartani, ahol a nyújtógyakorlatok, táplálkozás is fontos szerepet kap. Ez a szaunamester saját testének tudatos képzése lenne, hiszen kemény fizikai terhelésnek vagyunk kitéve. Amit elveszünk magunktól, azt vissza is kell adni, ezt a tudatosságot szeretném hangsúlyozni. Emellett krémtechnikai és aromaterápiás képzéseket is tartunk a közeljövőben. Lesz elsősegélynyújtás, és vendéglátás a szaunában tematikájú workshop is. Nekünk kell a vendégeket ismerni, azonnal reagálni, ha esetleg baj van, allergiás vagy rosszul lesz valaki. Fontos, hogy egy hatalmas passzív tudás birtokában legyenek a hazai szaunamesterek is, hogy a legjobbak legyenek abban, amit csinálnak.

Fotó: Hotel Zenit

Ambrus Bálint Zoltán felfedezettje, első versenyévadában harmadik lett, idén abszolút első, jövőre már külföldön szeretne versenyezni.
– Úszómesterként dolgoztam Sárváron, amikor részt vettem egy szaunaprogramon. Ez annyira megtetszett, hogy elhatároztam, szaunamester leszek. Négy éve a munkám a hobbim, a hobbim a munkám, megtaláltam a célom. Nagyon fontosnak érzem, hogy a tudásomat átadjam a következő generációnak. Én a budapesti alapképzés után egy olasz szaunamesterek által szerveztett továbbképzésen tanultam, de folyamatosan képzem magam és tanulunk egymástól.

– A versenyeken győztes trükkökre hogyan készülsz fel?
– Videókat nézek, és más szaunamesterektől is tanulok. Jelenleg Ausztriában dolgozom szaunamesterként, napi másfél-két órát gyakorlok otthon is. Nagyon jó a kapcsolatom a világbajnok szaunamesterkkel is, tőlük is sok segítséget, ötletet kapok.

Fotó: Ambrus Bálint

– Mennyire megerőltető ezeket a látványelemeket a szaunában bemutatni?
– Ez eléggé megterheli a szervezetet, ehhez komoly állóképesség, fizikum szükséges. Odafigyelek az étrendemre és rendszeresen sportolok, hogy ezt bírjam. A melegre is évekig készülünk. Gyakrabban kell járni szaunázni, részt kell venni vezetett szaunaprogramokon. Van egy hőszoktatás része is a szaunamester képzésnek. Először 5 percet vagyunk bent, aztán 10-et, aztán amennyi jólesik.

– Van olyan, hogy szárazon egy tanítványod nagyon jó, de bent a szaunában már nem?
– Igen, eleinte ez előfordul, hogy a hő miatt nem tudja teljesíteni valaki bent, amit kint kiválóan begyakorolt, de ehhez is a szoktatás, gyakorlás a megoldás.

– Melyik a te kedvenc elemed?
A szuper nyolcas nevű technika a nagy kedvencem. Ezt úgy kell elképzelni, hogy bal és jobb oldalt is vertikálisan, nyitva forgatjuk fél kézzel a törülközőt. Ez nagyon látványos és sok levegőt tudok vele mozgatni. A programot zeneileg is úgy építjük fel, hogy emelkedő ívű legyen. Az elején kicsit lassabb, a végére teljesedik ki a program. Először finom legyezésekkel körbe visszük az illatot a kabinban, a végén mehet a csihi-puhi. A csúcs, amikor a hőfok eléri a tetőpontot, és azt szó szerint a törölközővel le lehet csapni.

Ambrus Bálint és Tótfalusi Roland; Fotó: Tótfalusi Roland

Tótfalusi Roland a hétköznapokban informatikusként dolgozik, négy éve hobbija a szaunamesterség.
– Hogy lettél szaunamester?
– Egy osztrák szaunamester barátomtól láttam vendégként, hogy nem csak ülünk a szaunában és pihengetünk, hanem ezt látványossá, színessé tesszük. Ez engem kikapcsol, feltölt. A legyezés egy kapcsolatteremtő tevékenység, a versenyek által elért eredményeimnek köszönhetően már oktatóként is megmutathatom a tudásomat. Az alap legyezőtechnikát a szaunamesterek megtanulják, de mindig kell fejlődni.

– A sikereitek motiválják a többieket arra, hogy tanuljanak tőletek?
– Sokat számít, hogy ismerik, látják a munkásságunkat. A versenyek és a továbbképzések ezért is szükségesek, a szaunamesterek fejlődni szeretnének technikában, illatkezelésben, ventilációban. Kezdünk elmozdulni a 10 fős szaunáktól az 50 fős szaunák felé, fontos, hogy ne csak az egyéni ventiláció, hanem a látványtechnika is kidolgozott legyen. Amíg mi egy-egy szép technikai gyakorlat alatt pihenünk, a közönség gyönyörködik abban.

Fotó: Tótfalusi Roland

– Mennyit gyakorolsz?
– Korábban napi egy-két órát, kezdő szaunamesterként ennyi időre szükség van ahhoz, hogy fejlődni lehessen. Ezek a mozdulatok csak könnyednek tűnnek, de ez azért látszik így, mert rutinszerűen begyakoroltam minden mozdulatot. Ez 90-95 fokon megterhelő. Azért kell szárazon könnyedén mennie, hogy a szaunában se legyen gond. A gyakorlott szaunamesterek, akik rendszeresen tartanak ilyen programot, már ritkábban gyakorolnak, de heti 2-3 alkalommal érdemes elővenni a törölközőt nekik is, hogy fejlődjenek.

– Melyik a kedvenc programtípusod?
– Én a show felöntéseket preferálom. Hogy kitalálok egy témát és azt adom át illatokban, legyezésben, jelmezben a vendégeknek. A színház felé tolom el a programot, de megmarad a szauna élmény. Ha a vendégek relaxálni szeretnek, akkor olyan programot kapnak, de én szeretem ezeket ötvözni.

Mutatunk néhány szaunashow-n készült képet:

– Ezt mekkora szaunában optimális megmutatni?
– Legalább 40-50 fős szauna szükséges, hogy ezek a mozdulatok kiteljesedjenek, legyen tér, hogy a mozdulatok látványosak legyenek. Kisebb szaunában a hővel lehet jól dolgozni, egyénileg is tudjuk ventilálni a vendéget.

– Hogy lehet a hővel játszani?
– Alaptézis, hogy a páratartalmat növelem azzal, hogy a kályhára vizet locsolunk vagy illatosított jeget teszek. A páratartalom növekedésével érzi a vendég hogy melegebb van, ilyenkor a hőérzetet növeljük. Meg kell találni, mi az az ideális és optimális hőmérséklet, amikor még kellemes a vendégnek és a szaunamesternek is.

– A vendéget is figyeled a show közben?
– Természetesen. A tanítás alapja, hogy a vendég az első. Mindig figyeljük a vendéget, hogy milyen a hőérzetük, van-e allergiás reakciójuk, vagy esetleg rosszullét. Figyelünk a kályhára, az illatokra, a hőre, a látványelemekre, a zenére, de alapvetően a vendégre, hiszen ő az első, az ő élménye, szórakoztatása és egészsége a legfontosabb.
Minden akkor működik flottul, ha egy műsor jól be van gyakorolva. Minél könnyedebbnek tűnik egy szaunaprogram, amögött annál nagyobb munka van.

– Mik a további céljaid?
– Én a versenyzésben hátrébb lépek, jöhetnek a fiatalok, ezentúl a zsűriben tevékenykedek. Most már szaunamester oktatóként adom át a tudásomat, legyen az zeneválasztás, aromaterápiás kérdés, showműsor összeállítás.

Fotó: Szabó Zoltán

Szívós László Kerekdombról érkezett a képzésre, nagyon elégedett az itt tanultakkal.
– Ez a hobbim, egy éve vendégként még csak csapkodtam a törölközővel, de ahogy múlt az idő, egyre jobb lettem. Ahol én szaunázok, ott a felöntések végén van egy olyan program, ahol a vendégek egymásnak adnak elő egy rövid szaunashow-t. Így kerültem a szaunamesterség közelébe. Ez egy 50 fős fatüzelésű szauna, ott teljesen más a hőérzete az embernek. A Magyar Országos Szaunamester Bajnokságra amatőrként jelentkeztem, és videókból lestem el a technikákat. A többi versenyzőtől is tanultam, márciustól pedig már szaunamester vagyok. Azt az alapot, amit ott elsajátítottam, most magasabb szintre emelem.

– Mennyivel nehezebb pörgetni a törölközőt, mint azt vendégként gondoltad?
– Kétségkívül nagyon megterhelő ez fizikailag, de mindig is sportoltam, ez nem akkora teher. Inkább a helyes technika elsajátítása a nehezebb. Csapkodni és emelgetni a törölközőt teljesen más, mint szépen legyezgetni, koreográfiát kivitelezni, úgy hogy a vendégek is élvezzék.

Fotó: Szabó Zoltán

Minél többet kell gyakorolni, és egymásnak átadni a tudást, kijavítani a hibákat, tanácsokat adni, mikor kell lassabban, gyorsabban pörgetni. Naponta legalább negyedórát gyakorlok, a most megtanult trükköket is alapmozdulattá kell tennem.

És egy fontos kérdés a szaunamesterek felé:

– Nyáron szaunázunk?
– Hévízen kifejezetten szeretnek nyáron is szaunázni a vendégek. Amikor kánikula van, akkor is tele van a szauna és várják, hogy belépjek, megtartsam a showt. A nyári szaunázás felkészíti a szervezetet a hőség elviselésére. A 100 fok után a 35 már kellemesen hűvös. Természetesen csökken a szaunázási kedv és inkább a strandokon pihennek az emberek – mondta Zoltán.

Fotó: Hotel Zenit

A szaunában nyáron is ugyanolyan a hőmérséklet, mint télen. Nyáron heti egy-két szaunázás ad egy megfelelő hőedzettséget. Természetesen nagyon ügyeljünk a folyadékbevitelre, utánpótlásra – teszi hozzá Roland.

Kiemelt kép: pixabay

Készítette: Mihály Szilvia

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva