2018.08.08. 13:00
Hévíz: kikapcsolódás, gyógyvíz, pihenés
A szülők sokszor emlegetik, hogy gyerekekkel nyaralni felér egy kisebb tortúrával, és a végén fáradtabbak, mint induláskor voltak. íme, egy hely ahol ők is kipihenhetik magukat.

Hévíz hazánk második leglátogatottabb települése, csak Budapest tudja megelőzni. Sokak fejében olyan helyként él, ahova kizárólag az idősebb korosztály tagjai járnak feltöltődni, de ez ma már egyáltalán nem igaz, sőt! A megújult városképnek és a szolgáltatások egyre bővülő körének köszönhetően, mind kedveltebb úti célnak számít a családosok és a fiatalok körében egyaránt. Sétánk során megtekintetjük az Árpád-kori Szent Magdolna-templomot, és felfedezhetjük a római kori romkertet.

A fürdőhely története már a történelem előtti korokba nyúlik vissza. A Hévízi-tó gyógyító hatása már – valószínűleg – a rómaiak által is ismert volt, erre utalnak a búvárok által az 1980-as évek elején a tóból gyűjtött pénzérmék és a tó környékén talált oltárkő. A népvándorláskori leletek is arra utalnak, hogy az erre megfordult germán és szláv népesség is használta a tavat. Hévíz írásos említése első alkalommal egy 1328-ból származó oklevélben történik, amikor a települést locus vulgarites Hewyz dictus-ként említik.

Az első tanulmány a tóról 1769-ben jelent meg, Szláby Ferenc munkája. A fürdő létrehozásában/kialakulásában fontos szerepet játszottak a Festeticsek, akiknek a birtokába a 18. század közepén került a forrás és környéke. A fürdőélet felvirágozása legfőképpen gróf Festetics Györgynek köszönhető, aki céltudatosan építette ki a fürdőtelepet.

A hévízi gyógyhatások kiinduló alapja tehát a fürdőkúra, de emellett több olyan egyedi gyógyterápiás kezelést is ki kell emelni, mint például az iszappakolás, a híres súlyfürdő, a gyógymasszázsok, valamint az ivókúra.

Ebben a kis ékszerdoboznak beleillő városban természetesen nemcsak gyógyulni lehet, hanem csodás hely arra, hogy megőrizzük testünk aktív fizikai állapotát, erősítsük szellemi frissességünket, valamint megtaláljuk a lelki harmóniát, a nyugalmat. Az aktív mozgásprogramok, mint például a nordic walking séták, kerékpártúrák, séta a városban, a tó melletti kifolyónál vagy az egregyi borozósorra, mind-mind a feltöltődést segítik.

Van akinek ezek jelentik a gyógyító erőt, van akinek azonban az, hogy csodás környezetben pihen két-három, vagy akár több napot is és semmi mást nem csinál, mint egyszerűen élvezi a szabadságot, a városka egyedi hangulatát, az éttermek kiváló zalai specialitásait, melyet a hévízi bor kortyolgatása és a baráti beszélgetések tesznek felejthetetlenné.

Megér egy estét…

Tegyünk egy sétát a Dr. Schulhof Vilmos sétányon. Andalogjunk a platánok alatt, és közben megnézhetjük a világszerte híres Hévízi tavat. Ennek gyógyhatását már a rómaiak is ismerték, mint azt többek között a mellette megtekinthető oltárkő is bizonyítja. A 18. század közepén a gyógyforrás és környéke a Festetics család birtokába került, a fürdőt maga a gróf építtette ki. Ezt követően sétáljunk egy nagyot a város szélén található szőlőlankáknál, ahol lenyűgöző panoráma tárul elénk.

Fürdőzés a tavi rózsák alatt

Európa legnagyobb gyógytavában lebegve nemcsak a fájdalomcsillapító hatású víz, hanem a speciális ion-összetételű, idegnyugtató levegő pozitív hatásait is élvezheti.

Mennyi nedű nyomában

Látogasson el augusztus 16. és 20. között a településre, ahol immár 7. alkalommal rendezik meg a Hévízi Borünnepet. Napközben a legfinomabb nedűket és ételeket kóstolhatja, este pedig hazai művészek fellépését tekintheti meg.

Orgonakoncertek

Ha lelki feltöltődésre vágyik, látogasson el augusztusban, szerda esténként az egregyi Jézus Szíve templomba.

Fotók: pixabay.com

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva