Péter Árpád / zaol.hu | 2021.02.28. 17:00
Hévízen optimistán várják a nyitást
A turizmus és a vendéglátás minden szereplője a nyitásra vár a Balaton közeli üdülővárosban, a többség startra készen. Számos forgatókönyv kering az esetleges lazításra, de abban szinte mindenki egyetért: már a korlátozások részleges feloldása is enyhítene a gazdasági apátián.

Néhány korábbi nyilatkozatmorzsa és az újraindulásról kezdődött konzultáció egyes kérdései alapján az ágazatban érdekeltek úgy számolnak, elképzelhető, hogy fokozatos lesz az enyhítés, esetleg a beoltottak és a fertőzésen igazoltan átesettek a többieknél hamarabb mehetnek szállodába, vendéglátóhelyre, netán koncertre, sporteseményre.

Karádi Szabolcs, a hévízi Macchiato Caffe és a Segreto cukrászat tulajdonosa szerint már az is előrelépés lenne, ha legalább a teraszon fogadhatnának vendégeket.

A kávézó teraszán Mihálicz Diána üzletvezető kínálja a forralt bort, egyelőre csak elvitelre. Mellette Karádi Szabolcs tulajdonos
Fotó: Péter Árpád

– Nagyon hosszú és nehéz időszak van mögöttünk – fogalmaz a vállalkozó.
– Mi mind a 18 dolgozónkat megtartottuk, amiben segítséget jelentett például a bértámogatás, de még így is jelentős a költségünk, bevételünk pedig már hónapok óta szinte semmi sincs.

A kávézó ugyan heti négy napon elvitelre értékesít, de ez a forgalom elenyésző. Karádi Szabolcs leszögezi, már a részleges enyhítés is segítség lenne a cég likviditását tekintve.

– Félsiker lenne, de legalább előremutató. A vírus előtti életkedvünk ugyan nem térne vissza, de azért optimistábban tekinthetnénk a jövőbe. A nyitás persze komoly munkát is jelentene, hiszen például fel kell tölteni a készleteket, de alig várjuk már, hogy megfelelhessünk ezeknek a kihívásoknak.

Kattints ide, és süsd meg a kávézó tonkababos csokoládés süteményét!

Nemcsak a vállalkozások, hanem a polgárok is reménykednek, hogy enyhül a vírushelyzet, és végre szabadon utazhatnak, pihenhetnek, vagy beülhetnek egy étterembe. A felmérések szerint sokan már most foglalnak szállásokat – az optimistábbak húsvétra vagy korábbra is.

A hotel éttermében Molnár Ágnes és Khern Róbert teremfőnök beszélget
Fotó: Péter Árpád

– A belföldi közönség részéről jelentős az érdeklődés, többen megfogalmazzák: alig várják, hogy elindulhasson a szabadidős turizmus, és már a legelső hétvégén jönnének – ad helyzetképet Molnár Ágnes, a hévízi Hotel Európa fit vezérigazgató- helyettese.
– Mások a húsvétra, pünkösdre koncentrálnak, de a fókuszban a július és az augusztus áll, a magyarok jó része már a nyári szabadságát tervezi. Mi is hangsúlyosan készülünk erre az időszakra.

Fotó: Mihály Szilvia

A húsvéti kiruccanást főként a fiatal családosok és az aktív turizmus hívei részesítik előnyben, de a legtöbbeknek elege van a bezártságból. Kikapcsolódásra, kiszolgálásra vágynak; igaz ez az idősebb korosztályra is.
A szálloda ugrásra készen áll, pár nap elegendő lenne számukra a felkészülésre, hiszen jelenleg is nyitva vannak, üzleti vendégeket fogadnak, napi menüt főznek a helyieknek, térségben élőknek és nemrég megnyitották a gyógyászati és szépségrészlegüket is.
A személyzet pedig adott, nem kell toborozni új munkatársakat, hiszen egyben tartották a csapatot, a nehéz hónapokban is megőrizték a munkahelyeket, a beszállítókkal pedig folyamatos a kapcsolat, akik szintén nagyon várják már a nyitást, hogy ismét jövedelemhez jussanak.

Forrás: zaol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva