2019.01.08. 15:00
2019-ben pótolják a kivágott fákat a Hévízi-tónál
Az erdőrekonstrukciós munkákhoz érkezett a Hévízi-tó átfogó tóvédelmi programjának megvalósítása. Ennek során mintegy 1300 köbméter fát termelnek ki, majd 15-16 ezer csemetét ültetnek, és 500 kiló tölgymakkot szórnak el a véderdőben.

A 661,9 millió forintos fejlesztésről szá­molt be dr. Kvarda Attila, a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház főigazgatója és Németh György, az intézmény környezetvédelmi vezetője. A konzorciumban megvalósuló projekt gazdája a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, a partnerek: a hévízi önkormányzat, a Hévízi-tó és Felszín Alatti Vízgyűjtő Területének Környezetvédelme Alapítvány, s a reumakórház, amely a tavat körülvevő véderdőben zajló fejlesztéseket valósítja meg.

A projekt a Hévíz-Keszthelyi láp gyepterületeinek, a tó vízszint-szabályozási rendszerének rekonstrukcióját tűzte ki célul, valamint a Keszthelyi-hegység és a Kis-Balaton közötti zöldfolyosót bemutató infrastruktúra fejlesztését, illetve a Hévízi-tó Természetvédelmi Terület élőhelyeinek rehabilitációját. Ezen belül az idegenhonos vízi növény- és állatfajok gyérítése a nemzeti park feladata, az idegenhonos fás- és lágyszárú növényfajok gyérítése pedig a kórházé, amely 338 milliós fejlesztési forrás fölött rendelkezik.

– A tóvédelmi program megvalósítása többlépcsős folyamat, ennek egyik része az erdőrekonstrukció – bocsátotta előre Németh György. – A véderdő az uralkodó északi széljárástól óvja a tavat, azaz csökkenti a szél okozta lehűlés mértékét, s megakadályozza, hogy a tó fölött képződő páraréteget elfújja a szél.

Fotó: Mihály Szilvia

Hozzátette: mintegy 1300 köbméter fát termelnek ki, és lékeket ásnak, amelyekbe 15-16 ezer csemetét ültetnek és 500 kiló tölgymakkot szórnak ki. A cél, hogy az egykorú erdőállományt vegyes korúvá alakítsák, s növeljék a biodiverzitást. Fontos feladat az idegenhonos növények (amerikai kőris, zöldjuhar, bálványfa, akác) eltávolítása, teret biztosítva az őshonos állomány (éger, magyar kőris, tölgyfa) előretörésének. Az erdőrekonstrukció 2019 tavaszára fejeződik be, a program 2020 augusztusában zárul.

Fakitermelés a nyugati véderdőben. A terveknek megfelelően halad a munka Fotó: Varga Lívia

– Aki magot vet, az a jövőre gondol, tartja a mondás – fogalmazott dr. Kvarda Attila. – Reményeink szerint ezzel a beruházással hosszú távon fenntartható, életképes erdő fogja biztosítani a Hévízi-tó védelmét.

A főigazgató hozzátette: a program részeként tanösvényt és lombkorona-megfigyelő állomást alakítanak ki, s az elkövetkezendő 2-3 évben párhuzamosan több más beruházás is zajlik majd e területen.

Forrás: zaol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva