2019.11.30. 19:00
Meghitt adventi programsorozattal vár bennünket Hévíz
A fürdővárosban télen sem áll meg az élet: sokan választják adventben és az ünnepek idején is a karácsonyi díszbe vont zalai ékszerdobozt pihenésük, feltöltődésük helyszínéül.

– Hévíz méltó kereteket teremt a készületre és az év végi jeles napok megélésére – mondja Papp Gábor polgármester.
– Hogy telik Hévízen az advent, hogyan készül a város a karácsonyra? Ez inkább egy befelé fordulóbb időszak Hévízen is, vagy a vendégek miatt mozgalmas és nemzetközi kell, hogy legyen a készület ideje?
– Meg kell találnunk a kettő között az egyensúlyt. A hévíziek és az ide látogató vendégek nagy része templomba járó, hívő ember, számukra biztosítanunk kell a lehetőséget a valódi vallásos elmélyülésre. Emellett azonban meg kell teremtenünk a szórakozás, a kikapcsolódás karácsonyi ünnepkörhöz illő egyéb módozatait is, hiszen mind a helyiek, mind pedig a nálunk pihenők és gyógyulók igénylik ezt. Megadjuk adventnek a méltó rangját, s ehhez alkalmazkodva, ezt figyelembe véve szervezzük a város életét, programjait.

Így készült el a város karácsonyfája:

Karácsonyfa

Így készült el ma délutánra Hévíz csodás idei karácsonyfája, nagyjából 36 óra leforgása alatt. 🙂 Nézzétek meg milyen fantasztikus lett! 🙂 Köszönjük a GAMESZ dolgozóinak ezt az aprólékos és időigényes munkát! #karacsonyfa #xmastree #christmastree

Közzétette: Hévíz Az Élet Forrása – 2019. november 27., szerda

– Adventkor és az ünnepek idején mennyi a vendég a városban? Ebben az időszakban külföldről vagy belföldről érkeznek inkább?
– Decemberben, főleg a szállodákban, de a magánszálláshelyeken is, magas a foglaltság, az adventi hétvégéken sokan, a téli szünetben pedig még többen érkeznek hozzánk határainkon belülről és túlról egyaránt, számosan kifejezetten a változatos programok, a Festetics téri kirakodóvásár és a város hangulata miatt, de gyakorta és szívesen jönnek egy-egy rendezvény vagy csak egy, a kivilágított városban tett meghitt séta kedvéért a környező településekről is.

Kattints ide, mi vár rád az első adventi hétvégén!

És mindig sokan összegyűlünk a vasárnapi gyertyagyújtásokon is. Az előrejelzések egyébként azt mutatják: az év vége, sőt január első két hete is magas foglaltsággal telik majd, sok orosz ajkú vendég ugyanis hagyományosan nálunk ünnepli a január 6-án kezdődő pravoszláv karácsonyt.
Hévíz négy évszakos település, télen is biztosított a kikapcsolódás, hiszen lehet fürödni a tóban, és a szállodai wellness is rendkívül népszerű, a gyönyörű természeti környezetről már nem is beszélve. Sokakat vonzanak például a Hévíz-patakra szervezett téli kenutúrák, ugyanis az országban ez az egyetlen nyílt víz, ami garantáltan nem fagy be a legnagyobb hidegben sem.

Fotó: Jártó Bernadett

– Érezhető-e Hévízen is, hogy egyre nagyobb divat nem otthon karácsonyozni?
– Egyértelműen. Jönnek idősebbek, s érkeznek gyermekes családok is, de az sem ritka, hogy itt gyűlik össze az ünnepekre a szétszóródva élő nagycsalád. Erre és természetesen az adventi időszakra a szállodák s egyéb szolgáltatók is külön programokkal készülnek.

– Hévízen minden ünnep alkalmával hangsúlyos az egyházak jelenléte, s arra is nagy súlyt fektetnek, hogy minden felekezet szerepet kapjon az adventi gyertyagyújtáskor…
– Ez idén sem lesz másként. A gyertyagyújtások alkalmával mindig az egyházaké a főszerep. Az első vasárnapon a katolikus, a másodikon a református, a harmadikon pedig az evangélikus lelkipásztor érkezik a Festetics térre és mondja el ünnepi gondolatait a város adventi gyertyája és karácsonyfája körül egybegyűlteknek, a negyedik vasárnapon pedig minden felekezet együtt ünnepel, rendszerint a veszprémi érsekkel. Ígéretünk van arra, hogy az idén nyugdíjba vonult dr. Márfi Gyula után Udvardy György is folytatja e hagyományt. Ezeken az alkalmakon a hévízi óvodások, iskolások adnak rövid műsort, ami igazán meghitté teszi e vasárnap délutánokat.

Fotó: Mihály Szilvia

– Hangsúlyos szerepet kap advent idején a jótékonyság, ilyenkor rendre több gyűjtés is indul a városban.
– …és ezek, hála a szervezőknek és az adakozó hévízieknek s vendégeknek, mind sikeres akciók – a gyertyagyújtások alkalmával megrendezett jótékonysági süteményvásár éppúgy, mint a város és a Macchiato kávézó először tavaly megrendezett közös akciója. Előbbi keretében pénz gyűlik, utóbbi esetében pedig cipősdobozokat várunk, bennük használati tárgyakkal, ruhaneműkkel, játékokkal, tartós élelmiszerrel. Idén mindkét gyűjtés a hévízi családsegítő és gyermekjóléti szolgálat javára megy, ők fogják a helyben és a térségben élő nehéz sorsú családoknak szétosztani az adományokat.

Forrás: zaol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva