Mészáros Annarózsa | 2024.08.12. 10:00
Strukturált káosz
Burucs Szabolcs képzőművész, zenész, szövegíró – a Keszthely–Budapest tengely meghatározó kult misszionáriusa. Hévízi tárlatának apropóján beszélgettünk művészetről, alkotásról és útkeresésről.

Szabolcs kiállításán három – egymással összefüggő – óriás kép fogadja a látogatót és sodródik tovább a szem a térben, majd újra kezdődik a kör és mindig máshol ragad ott a szemlélő, hiszen a sokrétű anyagban bőven akad elgondolkodtató kép, megfejteni való vonal.

– Egy olyan összeállítást hoztam, amelyben a lazább hangvételű képek, illetve grafikák és komolyabb tematikával rendelkezők egyaránt szóhoz jutnak, ezért is ezt a címet kapta a kiállítás, hogy strukturált káosz – hiszen sokszínű a dolog – foglalja össze Szabolcs a tárlat ars poeticáját. – Nem igazán lehet egy szóban meghatározni, hogy mit lát az ember. Cséby Géza szerint filozofikus töltéssel rendelkezik mindegyik kép. Ez valamennyire összefogja a látottakat.
– Az előző tárlatomhoz képest bővült az anyag, mert a meglévő grafikáknak elővázlata is szerepel, illetve egy tanulmányrajz, amelyben vonalstruktúrákból, kaotikus vonalhálóból hogy alakul ki egy kép. Erre is így rá lehet most csodálkozni.

Új utakat keresve

Szabolcsban sokáig érik, növekszik egy-egy kép, tárlatai sora viszont bővült az utóbbi időben, hiszen ez a harmadik kiállítása szűk egy éven belül.

– Nagyon jólesik, s jeleket küld a tudatalattimnak, ez az érdeklődés a munkáim iránt, lehet, hogy ébreszteni kéne valamit, de annyira még nem érzem magam inspirálva, hogy azt állíthassam, hogy belevágtam a nagyon aktív alkotómunkába. Vannak megrendeléseim és van egy technika, amit most boncolgatok. A keszthelyi Városvédő Egyesület égisze alatt elkezdtünk egy rajzszakkört, amihez bárki csatlakozhat, ebben most nagyon jól érzem magam.

Fragmentumok a művészetben

Szabolcs másik terepe a ceruza és az ecset mellett a zene. Az éneklés és megannyi hangszeren való virtuóz játékát több zenekarban is megmutatta.

– A zene a személyemen keresztül jön. A zene számomra a képzőművészet rokon ága, nem teszek különbséget. Mivel kéznél vagyok magamnak, sokszor adja magát a helyzet, hogy a saját tárlataimon én zenéljek. Nem állítom, hogy ez mind-mind a szabad akaratomból történik, vannak nagyon jól képzett zenész barátaim, akiket szívesen elhívnék, csak nem mindig megfelelőek a körülmények térben-időben.

– A gondolkodásmódom, a zenéimnek a szövegisége, gondolatisága, a képzőművészetem, az írásaim mondanivalója, mint egzakt tartalmi dolog nem fonódnak össze, nem következik egyik a másikból. Nincs közük egymáshoz. Azt gondolom jó, ha nem folynak át egyikből a másikba.

Áramlásban

– Évtizedek óta hagyom a hatásokat-érzéseket áramolni, egy ideig még pontosan ugyanezt fogom csinálni. Annak ellenére, hogy most már lassan tudatosodni kéne, beleállni a saját dolgaimban vagy a saját ügyeimbe, egy kicsit így komolyabban venni az életem adta adottságokat és feladatokat, kihívásokat, s nem ellenére tenni. Nekem viszont tetszik figyelni ezt, hogy mi hogy történik, mit hogyan vonzunk. Amíg nem növök fel magamhoz szívesen szemlélgetem, ízlelgetem a bennem és a körülöttem zajló érzéseket, eseményeket, változásokat. A kinn és a benn – a kettőt valahogy egy egységgé lehet kovácsolni. Mert valójában ez az egész egy egység, csak külön szempontokból nézzük és én ezt egy nagyon jó alapnak látom, egy remek területnek, ahol fejlődhetek. Kintről nézni befelé – ez történik most.

Nézd meg a tárlaton készült képeinket!

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


Nyitókép, fotók: Mészáros Annarózsa/likeBalaton.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva