Mészáros Annarózsa | 2023.11.06. 14:00
Tudtad, hogy a Balaton illatát fotózni is lehet?
2800 pályaműből választotta ki a zsűri az idei év legjobb balatoni képeit.

A Balatoni értékmentés közösség által szervezett Balaton illata elnevezésű fotópályázat díjkiosztó ünnepségét egy rekord kísérlet előzte meg a fonyódi Szaplonczay sétányon. A Balatont egy időben, egy helyen fotózás témájú flashmob eseményre több, mint száz fő gyűlt össze és készítettek közösen képeket a magyar tengerről. Ezt követően került sor a nyeremények átadására Fonyódi Művelődési Házban. Erdei Barnabás, Fonyód Város alpolgármestere köszöntötte a résztvevő vendégeket és beszélt a település páratlan panorámát kínáló, idén felújított sétányáról, a híres személyekről , akik korábban megfordultak itt és a neves művészekről, akiket megihletett a hely szépsége, különleges atmoszférája.

Bánki Károly a szervezők nevében elmondta, hogy a program elérte célját, megmutatták, hogy egy virtuális közösség az online térből kilépve milyen nagy tettekre képes az összefogással. A másik elképzelésüket is sikerült megvalósítani, hogy a másfél hónapos szezont meghosszabbítsák és felhívják a figyelmet arra, hogy a Balaton mind a négy évszakban vonzó turisztikai desztináció lehet , csak meg kell találni azokat az attrakciókat amivel meg tudják mozgatni az embereket.

A pályázat nem csak a fotósok fantáziáját indította be, a jelenlévők Vörös Éva tolmácsolásában hallhatták Bodó Iván erre az alkalomra írott versét.

 

 

A jeles eseményen Mánfai György fotóművész a zsűri nevében ismertette a díjazott képek kiválasztásának metodikáját és értő tolmácsolásban adta elő milyen kritérium rendszernek kellett megfelelni ahhoz, hogy bekerüljön egy kép abba a halmazba, amiből további szakmai szempontokat szem előtt tartó szelekcióval kialakult a végleges sorrend.

A beérkezett 2800 pályaműből végül hét kollekció díj került kiosztásra: Stamlerné Dr. Bodor Katalin, Wágner Gabriella, Kővári Zsolt, Pethő Péter, Vadász Péter, Zamárdi Felső Kertcentrum és Udvarházi Irén részére.

A közönségdíjat a 12.900 lájkkal jutalmazott felvételére Szendrői Zoltán kapta.

A nap legjobban várt pillanata a dobogós helyek kiosztása volt.

III. helyezett Kővári Zsolt Augusztusi vihar című fotója

Fotó: Kővári Zsolt

II. helyezett Wágner Gabriella Együtt című felvétele

Fotó: Wágner Gabriella

 

I. helyezett Vadász Péter Mennyei fény című alkotása lett

 

Fotó: Vadász Péter

 

A flashmob eseményen részt vett fotósok között kisorsolták Turi Török Tibor szobrászművész Balatoni Madonna című alkotását.

Az esemény a Balaton jelenéről és jövőjéről folytatott eszmecserével, kötetlen beszélgetéssel zárult.

 

Nézd meg az eseményen készült képeinket!

 

 

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


 

Nyitókép: Mészáros Annarózsa/likeBalaton

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva