2019.09.12. 11:00
Több mint 150 veterán autócsoda vár ránk Hévízen
A veterán járművek találkozójára az ország minden részéről várják a lelkes tulajdonosokat, gyűjtőket, a legrégebbi autók között egy 1916-os Ford-T modell győri mérnök által újraépített változatát is láthatjuk.

A találkozót a 60-as évek hangulatát idéző, rockabilly stílusú nyilvános esküvő színesíti, ahol a násznéppel együtt a közönség is koccinthat és gratulálhat a friss házasoknak. A ceremónia teljesen hivatalos, valódi esküvő lesz! Naná, hogy a likeBalaton is ott lesz az eseményen!

A hangulatot este a Red Roosters együttes koncertje fokozza.
A veterán autókat a Deák Ferenc téren, a tér melletti Galéria aulájában és a Rákóczi utcán találjuk majd, a regisztráció alapján egy nagyjából 20 autóból álló Volga csapat is érkezik Hévízre. A veterán motorok a Festetics téren parkolnak majd. Az 1920-as évek elejétől egészen a 80-as évek közepéig készült veterán járművek várják a programon résztvevőket.

A nézők szavazatai alapján választják ki a legszebb keleti és nyugati kocsikat, motorokat, díjazzák a legöregebb és a legtávolabbról érkező járműveket is.

Fotó: Nyírő Balázs

10 órától este hatig egy 1967-ben készült Ikarus 311-es busszal fedezhetjük fel a zalai üdülővárost, igazi retro városnézésre számíthatunk, a busz óránként indul.

A szervező, Tóth Zoltán elárulta: az autótulajdonosoktól nem kértek regisztrációs díjat, ellenben arra hívták fel a figyelmüket, ha tehetik, az iskolakezdést segítő adományokkal érkezzenek. Tollak, füzetek, táskák, egyéb tanévkezdő felszerelések találhatnak így gazdára a zalaszentgróti Koncz Dezső Általános Iskola, Kollégium, Készségfejlesztő Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben, az adományokat ugyanis számukra juttatják el a szervezők.

A rendezvényen az iskola is képviselteti magát, a diákok és kísérőik számára a Rózsakert étterem és a Sissy kávéház limonádéval, sütivel kedveskedik, az adományokat a rendezvény ideje alatt jelképesen adják át a kis vendégeknek. A rendezvény ingyenes, de a látogatóktól is szívesen fogadnak adományokat, amivel a nehéz sorsú diákokat támogathatják.

A veterán járművek találkozója fővédnökségét Hévíz Város Önkormányzata vállalta.

Kattints ide a részletes programért!

 

Megosztom

Hozzászólások

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva