Tündérrózsa FolkFeszt | Hévíz
Helyszín Hévíz,
Időpont
Szeptember 23-24-én a népzene és a néptánc fővárosa lesz Hévíz.

Szemet kápráztató ruhák, pergő lábak, forgó alsószoknyák, csizmákon csattanó tenyerek, kopogó papucsok, ritmusuk és ragyogó arcok.

Ez várható az első hévízi Tündérrózsa FolkFeszt két napján, szeptember 23-24-én Hévízen.

A két napos fesztivált pénteken 15.15-kor gyermek táncosok felvonulása nyitja meg. A délután a különböző életkorú gyerekek bemutatóival folytatódik a Rákóczi utcában felállított színpadon, majd 18.30-kor az ÜSTökös Kompánia veszi birtokba a színpadot, hogy egy vidám, táncos, zenés, interaktív programmal szórakoztassa a közönséget. Az első, pénteki estét végül Néptáncgála zárja, amin a Gyenes Néptánc Együttes és Nagyváthy Néptáncegyüttes fergetes műsorát láthatjuk 2 részletben. A szünetben sem maradunk program nélkül, hiszen míg a táncosok pihennek, addig a színpadon egy rövidke divatbemutató keretében ismerheti meg a közönség a táncosok ruháit, a különböző népviseleteket.

A programok szombaton a felnőtt táncosok fellépéseivel folytatódnak. Az ünnepélyes felvonulás után Fodor Mátyás nyitja meg Pergő Lépések programjával a délutáni műsort. Az este során a táncos produkciók mellett sor kerül még egy népzenei kórusra és természetes lesz össztánc, amibe akár a nézők és aktívan bekapcsolódhatnak.

A táncosokat mindkét napon a Re-Folk Zenekar kíséri élőben, a Rákóczi utcában pedig kézműves kirakodóvásárral is várják a vendégeket.

 

Hévízre tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!
:

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva