likeBalaton.hu | 2021.05.20. 06:00
Bondoró Fesztivál 2021: utcaszínház és több, mint 100 program Kapolcson
Karneváli hangulattal, gólyalábas-és marionett előadásokkal, óriásbábokkal, koncertekkel és vásári portékákkal várják a látogatókat Kapolcson.

A nyárindító esemény egyik kiemelt helyszíne a Bondoró Porond

A fesztivál porondmestere, Zugmann Zoltán Cugi a sajtótájékoztatón is vidám lendülettel kalauzolta végig a vendégeket. Megtudhattuk, hogy a porondon fellép majd a Langaléta Garabonciások, valamint a BAB Társulat és a Harkels Puppetryelőadásait is láthatja a közönség. Karmesterjátékával porondra lép a Bélaműhely, s a Kajárpéci Vízirevüegyedi tolmácsolásában Hany Istókkal is találkozhatunk. Ugyanitt láthatjuk majd az Ukiyo című különleges előadást is a Ledpuppets tolmácsolásában. A fénybábokkal kísérletező csapat, mintegy saját gyökereit keresve, a „lampionok őshazájába”, Japánba kalauzolja a nézőket a pénteki estén. A szombati napon lesz Szikra Show is, méghozzá az Aserdus Tűzzsonglőr Produkció jóvoltából.

Fotó: Nagy Lajos/veol.hu

 

– Ebben az évben több, mint száz programot hozunk el Kapolcsra, s nyolc helyszínen szórakoztatjuk majd a nagyérdeműt – mondta Virág Zsóka fesztiváligazgató.

Idén új helyre költözik a Bondoró Színpad

Az új terepnek köszönhetően a programhelyszín kibővült nézőtérrel és látványos produkciókkal várja majd az érdeklődőket a kapolcsi Kecskekő Sátorhely területén. Ezen a színpadon láthatja a közönség a Tűzmadarak Cirkuszcsoport műsorát, akik a múlt századi vándorcirkuszok misztikus világát jelenítik meg mai ízzel, némi sötét humorral fűszerezve, varieté hangulatban. A Freak Fusion Cabaret látványos zsonglőr, akrobatika, légtornász és burlesque jelenetekre épülő előadását a Firkin lendületes koncertje követi majd, akik a modern ír kocsmazene féktelen műfaját repítik a kapolcsi éjszakába. De lesz a Színpad kínálatában Budapesti Útikalauz Időutazóknak is. Az előadás során visszautazhatunk a magyar cirkusz múltjába, ahol sorsfordító tragédiákra, tiltott szerelmekre, menekülésekre, kényszerpályákra és csodálatos újrakezdésekre bukkanunk. A zenei felhozatalt színesíti Sena Dagadu saját zenekarának hatfős felállású koncertje is, amelyben soul, funk és elektronikus hatások is megjelennek.

Fotó: Bondoró Fesztivál hivatalos

 

Belga, francia és olasz artisták is érkeznek

– Már a fesztivál alapítása óta folyamatosan dolgozunk azon, hogy idővel nemzetközi utcaszínházi produkciókat is be tudjunk emelni a kínálatba. Idén belga, francia és olasz artisták is érkeznek hozzánk. Szívből örülünk neki, hogy a Francia Intézetnek, valamint a Budapesti Olasz Kultúrintézetnek köszönhetően idén már francia és olasz előadók is szerepelnek majd a Bondorón. De belga produkciók is érkeznek a fesztiválra a Wallonie-Bruxelles International támogatásában. A Bondoró Színpad programjai között szerepel Nicolas Fraiseau (FR) látványos artistaműsora, valamint itt lép fel a La Cie des Six Faux Nez (BE) társulata és a La Compagnie Les Petits Délices (BE) előadása is itt látható majd több ízben. Vasárnap délután pedig a Cie SCHRATCH (BE) cirkuszi showját tekinthetik meg ugyanitt az érdeklődők, amit zsonglőrködés, bohóc műsor és speciális effektek kísérnek majd. A Bondoró Színpadon mutatkozik be továbbá a szicíliai Gaia Santuccio (IT) és Georgina Cassels (UK) közös légtornász programja is. Emellett a Bordűrbe érkezik még egy lenyűgöző utcás műsor a La Compagnia Autoportante (IT) jóvoltából – mondta Szendrei Virág Zsófia, a Bondoró projektmenedzsere.

Balaton-felvidéki borkóstolók és ínyencségek is várják a látogatókat

S ha már Bordűr, a finom dallamok és páratlan borok szerelmesei is megtalálják a kedvükre valót a Bondorón. A Bordűr – Bor-és Művészeti Páholy ez alkalommal is balaton-felvidéki borokkal, borkóstolókkal és más ínyencségekkel várja a fesztiválra látogatókat. A nagyobb elmélyülést igénylő programok és kifinomult stílusok helyszínén idén olyan előadók lépnek fel, mint például a Swing à la Django, vagy a David Spischak Quartet, de Kárász Eszter sanzonestjét és a Bin-Jip koncertjét is itt hallgathatjuk az estébe nyúlóan, Lantos Zoltánhegedűművésszel kiegészülve. A Bordűrben a délelőttöket a Hermann Ottó Intézet szervezésében megvalósuló szakmai beszélgetések, valamint olyan gyermekprogramok töltik meg élettel, mint például a Modern Art Orchestra ifjúsági programja, melynek célja, hogy a fiatalokat és gyerekeket megismertesse a jazz muzsika alapjaival. Itt jelenik meg Mórocz Adrienn előadásában Marék Veronika két ismert figurája, Boribon mackó és Annipanni is. A helyszín programjainak sorát Tompos Kátya és Hrutka Róbert közös koncertje zárja. A bensőséges, helyenként elgondolkodtató, helyenként vicces, de mélyen az énekesnő lelkéből fakadó történeteket mind az élet ihlette.

 

Sör- és pálinkakóstolás, valamint képzőművészeti programok is lesznek

A Torkolat – Sörkert idén is a bohém hangulatot biztosítja a jelenlévőknek. Ezen a helyszínen különféle sör- és pálinkakóstolókon vehetünk majd részt, miközben fiatalos képzőművészeti programok és pezsgő koncertek váltják egymást. A Torkolatban lép fel a Mörk zenekarból ismert Mark & Jason, valamint a Gypo Circuszenekar is, és Ian O’Sullivan saját projektje, az O’SULLIVAN. Itt lesz látható Sallai László és Szabó Benedek néha aktív, néha inaktív, mindenesetre idén nyáron visszatérő közös projektje, amiben a két dalszerző kedvenc számain keresztül megpróbálja egy kellemesebb jövő reményét önteni a közönség lelkébe. Emellett érkezik Egyedi Péter gitáros-énekes szólóprojektje, az Mmamt és a Broken Essentials triója is. Lesz még itt Vízgraffity Szarka Fedor Guidóval, Ethnosound élménydobolás és Bondoró Főnix díszítés is, a madár idei készítőjével, Néder Jankával.

 

A MeseKert a legkisebbek birodalma lesz

Ebből a kínálatból adott ízelítőt a sajtóeseményen Papito, az argentin bohóc, aki humoros előadásával törte meg a hivatalos tájékoztató menetét. A MeseKert három napon át báb- és meseelőadások egész sorát kínálja a Bondorón kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Érkezik Fabók Mancsi, a Dobronka Cirkusz, a Ziránó Színház, valamint a Szamárfül Projekt is. Teremtésmesét mond majd Écsi Gyöngyi, fellép Gulyás László Vándormuzsikus, az Álomzug Társulat, valamint Fekete Dávid és a Barboncás Társulat is. Ágoston Béla multiinstrumentalista zeneszerző és Danny Bain amerikai származású, zenész-előadó párosa kedves és vicces meséket ad majd elő, különlegesebbnél különlegesebb hangszerekkel. Ezekből néhányat már láthattak is a szerdai esemény vendégei, Danny Bain rövid előadásában.

Filmvetítés, kiállítás, workshop és fényfestés a Bondorón

A Bondorón újra felbukkan egy régi ismerős is: a néhai Szárnyas Sárkány Fesztivál legszebb pillanatain egy esti filmvetítés alkalmával nosztalgiázhatnak a szombat napon. A MeseKert Pajtájában pedig Szegedi Katalin műveiből nyílik kiállítás, amelyre az illusztrátor a legkedvesebb könyvei képanyagából állított össze egy válogatást.

Ebben az évben bővül a workshopok és állandó programok kínálata is. A Babra Műhelyben Gabiga kézműves műhelyével, a Játszóház Projekt modern társasjátékaival és a Kétfecske Játszóház ökotudatos alkotótevékenységeivel találkozhatnak az érdeklődők. Emellett a fesztiválon a Taurin Cirkusz Zsonglőr Játszóházában is kipróbálhatjuk magunkat, valamint a Bondoró Múzsa karakterének készítőjével, Nagy Orsival alkothatunk újrahasznosított alapanyagokból készülő ékszereket, álarcokat.

Kapolcs utcái és terei programhelyszínné válnak

A Bondoró sajátossága, hogy a kapolcsi utcákat és tereket programhelyszínekké varázsolja. Szinte minden pillanatban történik valami, ami mosolyt csal az arcokra. Nem lesz ez másként ez alkalommal sem. A fesztivál hétvégéje az egyszeri és megismételhetetlen pillanatoké, testközelből tapasztalhatjuk meg az utcai művészetek erejét, eleven momentumait. Érkezik Mimuido, a művészet udvari bolondja, Stubnya Béla és Tulipán Katalin mímes pantomim játékkal kápráztatnak el, Rezesek fújják gólyalábon, de lesz Bábjósda, Fényparádé és Kalandozó Komédium is. A Bondorón ott lesz Kádár Ferkó Fotószínháza és a Vándorkollódista is, feltűnik egy teljes Angyal hadsereg, és köztünk jár majd megannyi sétáló látványosság. Az álomvilágot Győrfi András kiállítása teszi teljessé, aki egy sajátságos édenkerti hangulatot fest meg. Álomszerű víziói fényfestés formájában jelennek majd meg a fesztiválon.

Erre a néhány napra ismét megelevenednek a Bondoró saját figurái is: életre kelve járnak-kelnek a kapolcsi utcákon. A felvonulásokhoz ebben az évben csatlakozik a Bondoró Múzsája is, aki hatodik karakterként az ihletet hivatott szimbolizálni és egy kis misztériumot, csodát csempész majd a jelenlévők mindennapjaiba. De új életre kel a Bondoró Főnix Madara is. Az óriásbábhoz idén egy közös díszítés során a közönség is hozzáteheti a magáét, mielőtt egészen a tűzig kíséri el kedves teremtményét.

Fotó: Bondoró hivatalos/Kelemen Gergő Photograpy

 

Nyitókép: Nagy Lajos/veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva