2019.07.20. 21:00
Szeretem a Balatonból nézni a hegyeket
Idén a Művészetek Völgyében Kollár-Klemencz László több produkcióval is fellép. A koncertek mellett, A műanyag kerti székek élete című novelláskötetéhez kapcsolódó, olvasói pályázatok alapján összeállított kiállítás a fesztivál teljes ideje alatt, a Világzenei udvarban látható.

– A Művészetek Völgyében július 25-én a szerzői esteddel lépsz fel először, ahol a zenélés mellett több novellád is felolvasod, tervezel újabb, az eddigiekhez hasonló témájú kötetet mostanában?
– Folytattam a kisnovellákat, időnként egyet-egyet most is megírok, de nincs semmilyen koncepció, hogy valamilyen téma mentén haladjak. Leginkább az emberi természet, a saját bonyolultságunk fejtegetése felé viszem a történeteket. Közben elkezdtem dolgozni egy regényen is, ami most az anyaggyűjtés fázisában van, rendszeresen lejárok a szülőfalumba, ahol a nagynénémet faggatom Újhartyánról és az őseimről. Elég érdekes a felmenőim története, volt egy Kaldenecker család, akik svábok voltak és sokáig Pest szélén, Soroksár környékén éltek, ahol egy gazdaságot vezettek. Amolyan pesti-vidékiek voltak mint én és művelt családként zenére is taníttatták a gyerekeiket. Egyszer aztán úgy döntöttek, hogy eladják a gazdaságot és vesznek néhány területet helyette, de mire ezt megtehették volna, addigra a pengő forinttá vált és elszegényedtek. Gyakorlatilag a fiuk mentette meg a családot úgy, hogy megkereste Újhartyánban az összes valamelyest zenéhez konyító embert és megcsinálta az öregbandát. Ezzel nemcsak pénzt keresett de hírnevet is szerzett, Pest megyében az egyik legismertebb rézfúvós zenekarként váltak ismerté. Aztán a dédnagyapám letette a hangszert és az felkerült a szekrény tetejére, majd ahogy változtak az idők – és ez már az én gyerekkorom a 70-es években – még voltak ilyen rézfúvós zenekarok, de már valahogy egyre gyengébb volt a falunak az egysége és az ereje, a zene sem tudta már úgy összetartani ezt a sváb települést, mint azelőtt. Hogy ne csak egy egyszerű naplószerű regény legyen majd ebből, visszavonulok ősszel vagy télen és elkezdem összegereblyézni a történet darabjait.

– Ezen a generációs családregényen keresztül önmagadhoz is közelebb kerülsz és választ kapsz olyan kérdésekre is, amik eddig nyitottak voltak?
– Én régebben forgatókönyveket írtam, az egy szikárabb dolog, ott ténylegesen párbeszédek és események vannak, a mögöttük lévő igazi érzelmek és azok a dolgok, amik ezeket mozgatják, a forgatás alatt a színészi játékkal, a beállításokkal, a fényekkel, a zenékkel állnak össze. Azon az írásmódon keresztül soha nem jutottam el olyan helyekre mint most, később éreztem csak meg ennek a csodáját, ennek a folyamatnak a szépségét és az erősségét. Most már úgy kezdek el egy történetet, hogy teljesen mindegy miről szól, az a lényeg, hogy legyen benne egy kiskapu, amin bemehetek és ahol megint bámészkodhatok, majd leírhatom, amit ott látok.

 

– A Világzenei udvarban a kamarazenekaroddal is koncertezel, a Rengeteg dalok témáiban meghatározó a természet, ebben nemcsak a múltad, hanem a jelenlegi életed is szerepet játszik.
– Igen, de ez igazán csak egy közeg, ami nagyon jó hátteret ad. Az egész életemet meghatározza ez a természetközeliség, én a természetben találom meg azt a stabilitást, ami nekem szükséges ahhoz, hogy azt normálisan, egészségesen, viszonylag kiegyensúlyozottan tudjam élni. De a témáim nem csak innen jönnek.

– Decemberben megjelenik a kamarazenekar új lemeze, mennyire lesz ez más mint a Rengeteg album?
– Az lesz a címe, hogy Ég az erdő és annak a munkának a folytatása, ami elindult az Ember a fán lemezzel, aztán folytatódott az Erdős Virág anyaggal és aminek aztán a meghatározó albuma a Rengeteg lett. Kicsit olyanok az új dalok, mint amikor ténylegesen lobognak a lángok bennünk vagy körülöttünk és ennek a dinamikája, amit szerintem ezek a dalok tartalmaznak. A zenei környezet ugyanaz, ami a Rengeteg lemezen is volt, de ez kitörőbb, dinamikusabb anyag lesz, szerettem volna a melankólia szépségét úgy megfogalmazni, hogy abból még jobban kisugározzon ennek az öröme, és hogy ezt az örömöt le lehessen táncolni is. Nagyon örülünk a daloknak és várjuk, hogy ebből egy kerek anyag és egy nagyon erős lemez legyen. Ami még fontos, hogy megkértem Ifj. Csoóri Sándort, akivel már régóta szerettem volna együtt zenélni, hogy vegyen részt ezen az albumon, volt is már egy közös koncertünk a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Nem titkolt szándékkal még egy kicsit több népzenei elemet szeretnék az új lemez zenei világba, ami kicsit tisztázná, hogy milyen is a Kollár-Klemencz kamarazenekar stílusa. A Művészetek Völgyében ez a mostani fellépés jó ideig az egyik utolsó Rengeteg koncert lesz, aztán elhallgatunk egy időre, mert január 19-én jön az új lemez bemutatója, a MOM Kulturális Központban.

– A Balatonhoz milyen kapcsolat fűz, nyaranta rendszeresen jársz ide pihenni?
– A Balaton és a Művészetek Völgye is fontos, az egész zenei működésem alatt mindig úgy orientáltam a dolgokat, hogy a közelben legyek ilyenkor. Megéltem Kapolcs minden változását, volt olyan időszak is amikor mi támogattuk a fesztivált azzal, hogy kvázi ingyen léptünk fel a rendezvényen, szóval kötődünk ide. Amíg a városban éltem, addig egyetlenegy menekülőutam a Balaton és Szigliget volt, de amióta ide költöztem már csak a koncertek miatt megyünk leginkább. De szeretek a Balatonban fürödni és a vízből nézni a hegyeket vagy az apósommal egy hajnali horgászat után elmenni a strandra és ott inni egy hideg sört, most pedig egy hetet lent is töltök majd Mindszentkállán.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva