likeBalaton.hu | 2023.08.10. 16:00
Taliándörögd és Öcs ad otthont az Eger-víz a művészeti programoknak
Zenei és képzőművészeti programok is várják a gyerekeket és a felnőtteket Talindörögdön és Öcsön.

Különleges művészeti programok az Eger-patak vízgyűjtő területén Öcsön és Taliándörögdön

Az Eger-víz patakművészeti őrség-projekt következő eseménye augusztus 12-én (szombaton) lesz, amikor két településen kerül sor a 7. és 8. Eger-víz Napok megrendezésére.

15 órakor Öcsön, az evangélikus templomban Szirtes Edina Mókus – az Eger-víz ihletése által – öt tételes dalciklus-bemutatója lesz a Szirtes Quintet előadásában.

Öcs falukép
Fotó: Eger-Víz hivatalos

 

19 órától Taliándörögdön az egykor mosókútnál a helyi gyerekek Vizivilág című kiállításának megnyitójára kerül sor.

A gyerekek a nyári táborok alkalmával újrahasznosított anyagokból készítettek olyan állatokat, növényeket, melyek megtalálhatók (voltak) a patakban. A kiállítást Mohos József Taliándörögd polgármesteri nyitja meg, Juhász Réka népdalének pedig vizes témájú népdalokkal működik közre.

Taliándörögd emblematikus helyszínén, a XII. századi Szent András templomnál, közismert nevén a Klastromnál 20 órai kezdéssel a Bakonyi Csillagászati Egyesület tart meteorit bemutatót az egybegyűlteknek

majd 21 órától Érdi Tamás zongoraművész ad csillagfényes koncertet.

Taliándörögd, a Szent András templom, azaz a Klastrom este
Fotó: Eger-Víz hivatalos

 

A világítás nélküli szabadtéri hangverseny után folytatódik a csillagfigyelés

Szabadszemmel jól látható lesz a csillaghullás (amennyiben a felhők nem takarják el), távcsővel pedig a bolygók kémlelésére lesz lehetőség.

A program a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa 2023 sorozat keretében valósul meg.

Szervező a Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet.

A programokon való részvétel ingyenes.

 

 

 

 

Tervezd meg az utazást!



:


Nyitókép: illusztráció/AI

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva