Babra zenekar: városi folk
Helyszín Kapolcs,
Időpont
Telefonszám
Babra muzsikája a sokszínű délszláv népzenei vonal megvastagítója, miközben friss, zöld indákkal díszítője és színesítője is. Részben családi kötődésből adódóan, az együttes zenei identitását alapvetően két magyarországi multikulturális közeg, Bács-Kiskun megye és Budapest határozza meg.

A dél-magyarországi térségben élő különböző népek muzsikájának hatását magában hordozó délszláv tamburazenét, valamint a balkán sűrűbb zenei hagyományát is hitelesen képviselve lett rövid idő alatt a Babra, a főváros egyik népszerű városi folk együttese.

Öt barát alkotja a Babra zenekart, a nagybőgő mögött egyedülálló módon a zenekar egyetlen női tagja áll. A fiatal zenészek a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen verbuválódtak zenekarrá… szinte családdá.

A kiváló, strukturált hangszerelésre, stílusos többszólamú vokális megszólalásra való törekvés jellemzi muzsikájukat, amit koncertjeiken elsöprő energiával és lendülettel mutatnak be. A koncertezés mellett a ma is élő Budapest környéki délszláv kulturális közösségekben találtak egy másik otthonra, ahol az aktív táncházas élet résztvevői zenéjükkel.

„A tambura nevű hangszer muzsikánk alapja, amely valaha a szomszédos délszláv népektől zengett át hozzánk. A tamburazene lassan bódító párát eresztett a Kárpát-medence felett, mi pedig most kábultan szívjuk magunkba ezt a „nevettető-zokogtató”, dús, napfényes és légies muzsikát, ami úgy megcsiklandozza a lelket…” (Folk Udvar – Hagyományok Háza)

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva