Balaton, a klubegyüttes
Helyszín Taliándörögd, Táncsics utca
Időpont
Telefonszám
A kezdetekben az alapítók saját szerzeményeiket, valamint Vető János és Kozma György verseket zenésítettek meg és adtak elő diavetítésekkel egybekötve a BME Bercsényi kollégiumában valamint a Kassák Klubban. Ekkor közreműködőként az együttesben fellépett Königh Péter (szájharmonika, ének) és Hajnóczy Árpád (szaxofon).

A kezdetekben az alapítók saját szerzeményeiket, valamint Vető János és Kozma György verseket zenésítettek meg és adtak elő diavetítésekkel egybekötve a BME Bercsényi kollégiumában valamint a Kassák Klubban.

1991-ben azonban újjáalakult az együttes, Víg Mihály ekkor Wahorn Simonnal és Oláh Imánuellel triót alkotott, hogy szerte az országban kisebb klubokban lépjenek fel. 1992-ben két archív koncertfelvételt tartalmazó kazetta jelent meg, az első stúdiólemez pedig 1996-ban látott napvilágot A fény közepe a sötétség kapujában címmel.

Az, hogy a 2000-es évek első évtizedében az együttes még létezik és rendszeresen koncertezik, önmagában is jelzi, hogy a körülötte kialakult kultusz nem vesztett erejéből, és ezen még olyan események sem változtattak, mint például az új Balaton meghatározó alakjának, Döncinek a kiválása. A közönség szeretete és az elismertség azért sem meglepő, mert a Balaton alakulása után 30 évvel még mindig az a kis klubegyüttes, ami annak idején volt. (Hangfoglaló Udvar)
Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva