Kapolcs: Kaláka versudvar
Helyszín Kapolcs, Dózsa utca
Időpont
Telefonszám
Ha a Művészetek Völgye az ország szíve, akkor az idén nyolcadszor nekilendülő Kaláka Versudvar a Völgy szíve.

A Kaláka versudvar képes kitágulni, összehúzódni, és több szomszédos udvar felé is továbblökni a vért, a művészetet, az életet. Itt együtt zsibong zene a verssel, népzene a rappel, világzene a blues-zal, sanzon a dzsezzel, klasszikus zene a krónikás énekléssel, mintha sziámi ikrek lennének.

A helyszín kapacitása maximum 300 fő, és minden nap éjfélig tart nyitva. Kérjük, érkezzenek időben, hogy biztosan beférjenek az adott programra!

1. nap ̵ 07. 20. ̵ péntek
17.30 Zenés Versimpró – Both Miklós, Babiczky Tibor, Lackfi János; Adott egy jó humorú, talpraesett fickó, aki kegyetlenül pontos
tekintetű, mélabús költő is egyben. És adott világzenénk fenegyereke, a kínai és ukrán folklór közt szlalomozó gitárvirtuóz. Kettejük duettje évről évre fröccsként frissíti fel a közönséget.
20.00 Amit szívedbe rejtesz – Kaláka (Becze Gábor, Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos, Radványi Balázs), Galkó Balázs. A Kaláka Versudvar régi hagyománya: József Attila-est Galkó Balázzsal és a Kaláka együttessel.
22.00 Nőről és férfiről családi körben – a Képmás magazin beszélgetései » Bolyki Balázs és Bolyki László Esti beszélgetések a férfi és női szerepről. Ismert házas-, szülő – gyerek, testvér- és alkotópárokkal járjuk körbe a témát estéről estére. A beszélgetéseket a Képmás magazin munkatársai vezetik.

 

2. nap ̵ 07. 21. ̵ szombat
10.00 Kerekítő mondókás móka – Cseke Marosi Eszter, Cseke Attila Félóra höcögés és kacagás Kerekítő mondókás-könyvsorozat nyomán 0-3 éveseknek, hangszerjátékkal színesítve, Kovács Judit drámapedagógus vezetésével.
11.00 Kutyából szalonna – Kaláka (Becze Gábor, Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos, Radványi Balázs), Lackfi János Nálatok is nagy, szőrös füle van a falnak? Ettetek már ürgehamburgert? Volt, hogy a futóversenyen lassan jártatok, és tovább értetek? Tudjátok, hogy télen mit csinál a fagylaltos? Lackfi János és a Kaláka közös lemeze tele van hasonló okosságokkal.
13.00 Versműhely – Lackfi János A műhelyben száll a szóforgács, idén is együtt alkot boldog és boldogtalan, boldog és boldogtalan műveket. Klasszikus formák, újszövegű népdalok, szabadvers, prózavers, rakendroll. Az irodalom jókedvű kerti mulatság is lehet!
16.00 Sebő–Kovács András Ferenc lemezbemutató koncert – A Sebő-együttes legújabb lemezének bemutatója. Jó lesz!
17.30 Zenés Versimpró – Kovács András Ferenc, Sebő-együttes, Lackfi János Az erdélyi magyar líra perzsa hercege, a nagy varázsló maga jön el, hogy elképesztően változatos formavilágú, Weöres-muzsikára táncoló verseit megossza velünk. Improvizáció, vers, muzsika az
élő klasszikus Sebő együttessel.
20.00 Petruska koncert – Petruska András Petruska András dalszerző-énekes a magyar folklórmotívumokat az angolszász rock, valamit a tánczene elemeivel ötvözi. Szuggesztív, közvetlen, humoros előadásmódjával, valamint virtuóz gitárjátékával Petruska meghatározó szereplője a hazai fiatal zenészgenerációnak. Dalszerzői teljesítményéért 2015-ben Artisjus Junior-díjra jelölték.


22.00 Nőről és férfiről családi körben – a Képmás magazin beszélgetései » Tóth Ildikó és Domokos László Esti beszélgetések a férfi és női szerepről. Ismert házas-, szülő – gyerek, testvér- és alkotópárokkal járjuk körbe a témát estéről estére. A beszélgetéseket a Képmás magazin munkatársai vezetik.

 

3. nap ̵ 07. 22. ̵ vasárnap
10.00 Kerekítő mondókás móka – Cseke Marosi Eszter, Cseke Attila | Félóra höcögés és kacagás Kerekítő mondókás-könyvsorozat nyomán 0-3 éveseknek, hangszerjátékkal színesítve, Kovács Judit drámapedagógus vezetésével.
10.00 Biciklitúra Gryllus Vilmossal – Találkozás a Kaláka Versudvar előtt… és START!
11.00 Biciklizős dalok – Gryllus Vilmos „Egy szép nyári reggelen biciklizni indultunk, én és a 2 éves kislányom. Ahogy mentünk, ő egyszer csak hátranézett, és azt mondta: »Papa, énekelj!« És én énekeltem, ahogy épp az eszembe jutott: Bicikli, bicikli, de forog a bicikli… Így kezdődött…” Gryllus Vilmos
13.00 Versműhely Lackfi János A műhelyben száll a szóforgács, idén is együtt alkot boldog és boldogtalan boldog és boldogtalan műveket. Klasszikus formák, újszövegű népdalok, szabadvers, prózavers, rakendroll. Az irodalom jókedvű kerti mulatság is lehet!
16.00 Tárkány Művek és Ambrus Lajos író Magyar konyha támad c. gasztrozófiai koncertje

17.30 Zenés Versimpró – Demény Péter, Misztrál, Lackfi János A Jódeménység fokát minden versszerető örömmel kerüli meg.
Sanzonos csapodárság, leheletrögtönzések, súlyos létkérdések, virgonc fantázia jellemzi a középnemzedék izmos alkotóját. A dinamitosan
dinamikus Misztrál nem mindennapi játszótárs.
20.00 Misztrál koncert Énekelt versek a Misztrál előadásában.
22.00 Nőről és férfiről családi körben – a Képmás magazin beszélgetései – Gryllus Dániel és Gryllus Dorka
Esti beszélgetések a férfi és női szerepről. Ismert házas-, szülő – gyerek, testvér- és alkotópárokkal járjuk körbe a témát estéről estére. A beszélgetéseket a Képmás magazin munkatársai vezetik.

 

4. nap ̵ 07. 23. ̵ hétfő
10.00 Kerekítő mondókás móka – Cseke Marosi Eszter, Cseke Attila | Félóra höcögés és kacagás Kerekítő mondókás-könyvsorozat
nyomán 0-3 éveseknek, hangszerjátékkal színesítve, Kovács Judit drámapedagógus vezetésével.
11.00 Eszter-lánc mesezenekar – Dallamok, versek, bábok, buborékok, ukulele, gitár, bőgő, furulya, dob, derbuka és társai pörögnek ezerrel. Kárász Eszter játszik, táncol, énekel, hadonász, varázsol, miközben viccesen és kedvesen vagy szomorkásan csengnek-pengnek a népdalok, a Csukások, Weöresek és Varró Danik. Jó kis koktél, dupla buborékkal, alkoholmentesen…


13.00 Versműhely – Lackfi János A műhelyben száll a szóforgács, idén is együtt alkot boldog és boldogtalan, boldog és boldogtalan műveket. Klasszikus formák, újszövegű népdalok, szabadvers, prózavers, rakendroll. Az irodalom jókedvű kerti mulatság is lehet!
16.00 Toldi – Bob és Bobék Orchestra Toldi Miklós 170 éve kapta fel a malomkövet. A magyar irodalom zord, magányos, sértett, de roppant erejű hősét hívja vendégül egy előadásra a Bob és Bobék Orchestra.

17.30 Zenés Versimpró – Bereményi Géza, Lackfi János, A Vodku fiai Ritka az olyan költő, akinek szavait egy ország dalolja, márpedig ez alkalommal épp legismertebb kortárs trubadúrunkat hívjuk színpadra. Nem ő énekel, hanem helyette a versek. Zenei kíséretet a Vodku fiai szolgáltat.
20.00 Cseh Tamás-est – A Vodku fiai „2010 hideg telén összeültünk egy pesti kocsmában, kézbe vettük a gitárt, a bőgőt és a hegedűt, és Cseh Tamás dalait énekeltük. Megszólalt a Budapest, a Krakkói vonat, a Műcsarnok, a Hatvanas évek, és tucatnyi más felejthetetlen dal. Sokan összegyűltünk, a tizenévestől a nyugdíjas korúig mindenféle emberek ültek a székeken, a földön vagy álltak a fal mellett. Körülnéztünk, és azt láttuk, hogy a szemekből eltűnt a korkülönbség, és furcsa szeretem-színe lett mindenkinek. Jó volt elmerülni ebben a másik valóságban, és reggel, kabátban ébredve az ágyon még ott csengett a fülünkben, hogy talán volt egy-két este…
22.00 Nőről és férfiről családi körben – a Képmás magazin beszélgetései Berecz István és alkotótársa Esti beszélgetések a férfi és női szerepről. Ismert házas-, szülő – gyerek, testvér- és alkotópárokkal járjuk körbe a témát estéről estére.
A beszélgetéseket a Képmás magazin munkatársai vezetik.

 

5. nap ̵ 07. 24. ̵ kedd
10.00 Kerekítő mondókás móka – Benedek Krisztina, Joób Emese Félóra höcögés, göcögés, kacagás a Kerekítő mondókás könyvek népi
mondókái és ölbeli játékai nyomán 0-3 éveseknek. Vezeti Benedek Kriszta népi énekes, néptáncpedagógus és Joób Emese (zenei kíséret).
11.00 Akinek a kedve dalos – Varró Dániel, Radványi Balázs Varró Dániel és Radványi Balázs vidám, verses, zenés előadása gyerekeknek
és szüleiknek. Vigyázat, a költő dalra fakad!
13.00 Versműhely – Lackfi János A műhelyben száll a szóforgács, idén is együtt alkot boldog és boldogtalan, boldog és boldogtalan műveket. Klasszikus formák, újszövegű népdalok, szabadvers, prózavers, rakendroll. Az irodalom jókedvű kerti mulatság is lehet!
16.00 Takáts Eszter és Zenekara Akusztik: „Bocsáss meg” koncert Takáts Esztert bemutatni nem egyszerű feladat. Talán többet mesél róla a környezete által használt számos asszociáció, mint például a „gitáros lány a kutyával”, vagy a „folkzene Cindy Lauperje”. Nem tudom, de mire az ember eszmél, ő már egy másik kategóriát épít fel magának, s abban dőzsöl – de csak egy darabig: éjfél után dobjától zeng a sétatér, aztán eltűnik, megnyer egy fesztivált, megjár mennyet-poklot, ismét feltűnik, új utazótársakkal, új zenészekkel, egy rakás új nyersanyaggal… És néha stúdióba vonul, mint most. Ilyenkor megmutatja, ő hogyan gondolja.”
17.30 Zenés Versimpró – Varró Dániel, Lackfi János, Szirtes Edina Mókus Minden hasonlít mindenre, a gyerekek a felnőttekre, a szonettek a kivirágzott mosdószivacsokra, a Fudzsijama egy részeges postásra, költőnk meg egy szelíden parádézó tűzijátékgyárra. A mindenség húrjain közreműködik Szirtes Edina Mókus.
20.00 Holdjárat – Tompos Kátya, Hrutka Róbert A Holdjárat misztikus utazás, amelynek a végén felkavaró vagy épp megnyugtató, összeolvasztó vagy szétválasztó, múlhatatlan vagy illékony szerelmek várnak ránk. Ehhez az újabb utazáshoz Kátya ismét Hrutka Róbertet kérte fel útitársnak. Az új lemezre 10 vadonatúj dal született.

A dalok szövegét szinte minden esetben Tompos Kátya írta. A bensőséges, helyenként elgondolkodtató, helyenként vicces, de mélyen a lelkéből fakadó történeteket mind-mind az élet ihlette. Valamennyi vers egy darab a színésznő lelkéből, ablak a világára. A Holdjárat koncert műsorában természetesen az új album dalai mellett a régi kedvencek is helyet kaptak.
22.00 Nőről és férfiról családi körben – a Képmás magazin beszélgetései » Tompos Kátya és Hrutka Róbert Esti beszélgetések a férfi és női szerepről. Ismert házas-, szülő – gyerek, testvér- és alkotópárokkal járjuk körbe a témát estéről estére.
A beszélgetéseket a Képmás magazin munkatársai vezetik.

 

6. nap ̵ 07. 25. ̵ szerda
10.00 Kerekítő mondókás móka – Benedek Krisztina, Joób Emese Félóra höcögés, göcögés, kacagás a Kerekítő mondókás könyvek népi
mondókái és ölbeli játékai nyomán 0-3 éveseknek. Vezeti Benedek Kriszta népi énekes, néptáncpedagógus és Joób Emese (zenei kíséret).
11.00 Binde Bácsi barátai – Somló banda Egy kicsi, ám annál szebb ország egyik kis falujában, Magyarlakon él gondtalanul Binde bácsi. Annak ellenére, hogy minden vagyona két kicsi kecske, mégsincs oka panaszra: jól érzi magát a bőrében a hegyek-völgyek, erdők, patakok, no meg sok barátja között. Egyszer azonban hivatalos lesz egy lakodalomba… azután kezdetét veszi egy népzenés utazás Dunántúltól Moldváig, és vissza.
13.00 Versműhely – Lackfi János A műhelyben száll a szóforgács, idén is együtt alkot boldog és boldogtalan, boldog és boldogtalan műveket. Klasszikus formák, újszövegű népdalok, szabadvers, prózavers, rakendroll. Az irodalom jókedvű kerti mulatság is lehet!
16.00 Neil Young Sétány – Huzella Péter, Rátóti Zoltán, Tóth István, Clemente Gábor A Neil Young Sétány egy magyar ötösfogat találmánya. Sülyi Péter, az Omega szövegírója adott magyar hangot Neil Young dalainak, melyeket négy másik jó barát ad elő. Az amerikai rocklegendák dalai mellett saját szerzeményekből is ízelítőt kapnak a koncert látogatói.


17.30 Zenés Versimpró – Tóth Krisztina, Berzevici Zoltán, Lackfi János Világadapter az udvaron: az emberi sorsok átalakulnak irodalommá, szatyros nők járnak át a szövegeken, nem tudni, mit visznek a zacsiban, félő, hogy irodalmat. Jön az emberi fájdalmak és örömök nagymestere, lesz próza és líra. Berzevici mester muzsikálja a verset.
20.00 Kaláka – Arany János Kaláka, Huzella Péter Koncert Arany János tiszteletére. Vendég. Huzella Péter
22.00 Nőről és férfiről családi körben – a Képmás magazin beszélgetései » Nényei Pál és Szabó Bori Esti beszélgetések a férfi és női szerepről. Ismert házas-, szülő – gyerek, testvér- és alkotópárokkal járjuk körbe a témát estéről estére.
A beszélgetéseket a Képmás magazin munkatársai vezetik.

7. nap ̵ 07. 26. ̵ csütörtök
10.00 Kerekítő mondókás móka – Benedek Krisztina, Joób Emese Félóra höcögés, göcögés, kacagás a Kerekítő mondókás könyvek népi
mondókái és ölbeli játékai nyomán 0-3 éveseknek. Vezeti Benedek Kriszta népi énekes, néptáncpedagógus és Joób Emese (zenei kíséret).
11.00 A királykisasszony cipője – Kalimpa Színház A gőgös királykisasszony mindegyik kérőjében talál kivetnivalót – így aztán ki is veti valamennyit. Csak hát kérők nélkül igen bajos férjhez menni. Mondhatni: lehetetlen. A gőgös királykisasszony ezért közhírré téteti: annak adja a kezét, aki kitalálja, milyen bőrből készült a cipője. Amikor pedig erre a kérdésre csak egy rongyos koldus képes megadni a választ, a gőgös királykisasszonynak gyökeresen megváltozik az élete…
13.00 Versműhely – Lackfi János A műhelyben száll a szóforgács, idén is együtt alkot boldog és boldogtalan, boldog és boldogtalan műveket. Klasszikus formák, újszövegű népdalok, szabadvers, prózavers, rakendroll. Az irodalom jókedvű kerti mulatság is lehet!
16.00 Üzenet a Földről – Novák Péter és a Kultúrpart Társulat A Kultúrpart Csoport tagjainak zenés, táncos, interaktív gyerekműsora a
kiskamaszokat várja a közönség soraiba. A darab Weöres Sándor szövegeiből építkezik, amelyeket mi is sokszor hallottunk gyerekkorunkban, és mindmáig fülünkben csengenek. Legyen az értékrend s a mértékrend a trend! – hirdeti a műsor. „Iskolán kívüli tanóra és társadalomismeret egy rockkoncert keretében. Álompolgári ismeretek alapfokon, a flóra és fauna, valamint a tűz, a víz, a föld és a levegő, négy éltető elem.” (Novák Péter)

17.30 Zenés Versimpró – Novák Péter, Gryllus Dániel, Lackfi János Az örökmozgó, nagydumás, frontemberes, műsorvezetős, szervezős
vezéregyéniség most dalszöveg-műhelyében vezet bennünket körbe. Gryllus gazda citerával gereblyézi a kedélyeket.
20.00 Háy Come Beck – Háy János, Beck Zoltán Zene és irodalom egy színpadon Háy Jánossal és Beck Zoltánnal Határbontás a szépirodalom és a popkultúra között. Versek, dalok, novellák. Kettős figyelem, közös játék. Kis szerelem, kis küzdelem az apákkal és az anyákkal, nagy küzdelem az idővel. Minden, ami jó, minden, ami rossz.


22.00 Nőről és férfiről családi körben – a Képmás magazin beszélgetései » Herczku Ágnes, Nikola Parov Esti beszélgetések a férfi és női szerepről. Ismert házas-, szülő – gyerek, testvér- és alkotópárokkal járjuk körbe a témát estéről estére. A beszélgetéseket a Képmás magazin munkatársai vezetik.

8. nap ̵ 07. 27. ̵ péntek
10.00 Kerekítő mondókás móka – Benedek Krisztina, Joób Emese Félóra höcögés, göcögés, kacagás a Kerekítő mondókás könyvek népi
mondókái és ölbeli játékai nyomán 0-3 éveseknek. Vezeti Benedek Kriszta népi énekes, néptáncpedagógus és Joób Emese (zenei kíséret).
11.00 Fejforgató – Belvárosi Betyárok Visszatérnek hozzánk a Belvárosi Betyárok! Bemutatkozó lemezük tavaly kicsik-nagyok kedvencévé vált. Most újabb nótákkal érkeznek, talán már a második albumot is magukkal hozzák.
13.00 Versműhely – Lackfi János A műhelyben száll a szóforgács, idén is együtt alkot boldog és boldogtalan műveket. Klasszikus formák, újszövegű népdalok, szabadvers, prózavers, rakendroll. Az irodalom jókedvű kerti mulatság is lehet!
16.00 Szilágyi Örzsébet levelét megírta – Lackfi János, Kaláka (Becze Gábor, Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos, Radványi Balázs)
Befordultam a fitneszbe, hajnali részecskék, bulizóknak való, tészta-szívvel, dinó-fejű nagyúr, no meg a többiek. Lackfi János a magyar irodalom legszebb verseiből készült víg és szomorkás átirataiból olvas fel. A Kaláka pedig azokból a bizonyos legszebb versekből muzsikál.
17.30 Zenés Versimpró – Szabó T. Anna, Kátai Zoltán A mai magyar költészet egyik kimeríthetetlen energiacentruma lép működésbe udvarunkon, Anna mesterekről beszél, érzésekről, érzelmekről, dühösségekről, szerelemről. Minden, ami emberi. Kátai hátborzongató erejű krónikái is megszólalnak az esten.
20.00 Aranylemez – Nana Vortex Arany János dallamtöredékeivel foglalkozni és pláne továbbírni őket, megtisztelő feladat és nagy felelősség. Ahogy alakult ez az album, a költő eredeti melódiáit tolmácsolva, átszűrve, leporolva és újrahangolva egyre biztosabb lett, hogy a Nana Vortex egy másik Arany Jánost szeretne bemutatni a közönségnek, mint akit a tankönyvekből ismerünk. Egy idő után persze nem tudtuk megmondani, hol ér véget Arany kézjegye, és hol kezdődik a miénk, de épp az effajta alkotó befogadásra hívnak ezek a dallamok.


22.00 Nőről és férfiről családi körben – a Képmás magazin beszélgetései » Szabó T. Anna, Dragomán György Esti beszélgetések a férfi és női szerepről. Ismert házas-, szülő – gyerek, testvér- és alkotópárokkal járjuk körbe a témát estéről estére. A beszélgetéseket a Képmás magazin munkatársai vezetik.

 

9. nap ̵ 07. 28. ̵ szombat
10.00 Kerekítő mondókás móka – Benedek Krisztina, Joób Emese Félóra höcögés, göcögés, kacagás a Kerekítő mondókás könyvek
népi mondókái és ölbeli játékai nyomán 0-3 éveseknek. Vezeti Benedek Kriszta népi énekes, néptáncpedagógus és Joób Emese (zenei kíséret).
11.00 Három székláb – Kaláka (Becze Gábor, Gryllus Dániel, Radványi Balázs) A koncerten a Kaláka gyermeklemezeinek legkedveltebb dalai hallhatók. Felhangzanak többek között Kányádi Sándor, Weöres Sándor, Tamkó Sirató Károly, Hajnal Anna verseire írott dalok, és a gyerekek megismerhetik a Kaláka különleges és érdekes hangszereit.
13.00 Versműhely – Lackfi János A műhelyben száll a szóforgács, idén is együtt alkot boldog és boldogtalan, boldog és boldogtalan műveket. Klasszikus formák, újszövegű népdalok, szabadvers, prózavers, rakendroll. Az iroda- lom jókedvű kerti mulatság is lehet!
16.00 Tíz példázat – Gryllus Dániel, Smidéliusz Gábor, Becze Gábor, Huszák Zsolt és a Louisiana Double Jézus tanulságos, elgondolkodtató, provokatív történetei különleges zenei környezetben elevenednek meg. A dalsorozat az ősforráshoz visszatérve, mégis mai módon fogalmazza újra és tolmácsolja az evangéliumi tanítást, ahogy a szerzők eddigi bibliai dalai (Pál apostol, Hegyi beszéd, Zsoltárok) is tették.
17.30 Zenés Versimpró – Molnár Krisztina Rita, 1-ső Pesti Rackák, Lackfi János Korunk rokokó hölgye örömmel főz irodalmi levendulaszappant, mindig van a zsebében babérlevél koszorúhoz vagy leveshez, érzékenyen cizellál, élesen láttat és két lábbal áll a földön. Hamisítatlan Racka-őrülettel fűszerezve.
20.00 Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák Az évi rendes Rackaságok ezúttal se maradnak el, hömpölyög a betyáros rakenroll, a hullámok hátán szörföl Petőfi, Ady, Gérecz Attila, Kiss Anna, s a nép, az istenadta nép! Odacsapós egy este, biztonsági öveket becsatolni…


22.00 Nőről és férfiről családi körben – a Képmás magazin beszélgetései – Györgyi Anna, Kiss Csaba Esti beszélgetések a férfi és női szerepről. Ismert házas-, szülő – gyerek, testvér- és alkotópárokkal járjuk körbe a témát estéről estére. A beszélgetéseket a Képmás magazin munkatársai vezetik.

 

10. nap ̵ 07. 29. ̵ vasárnap
10.00 Kerekítő mondókás móka – Benedek Krisztina, Joób Emese Félóra höcögés, göcögés, kacagás a Kerekítő mondókás könyvek népi mondókái és ölbeli játékai nyomán 0-3 éveseknek. Vezeti Benedek Kriszta népi énekes, néptáncpedagógus és Joób Emese (zenei kíséret).
11.00 Ökumenikus istentisztelet – A fesztivál fellépőinek közreműködésével Méltó, hogy egy égre nyitott fesztiválon meghajtsuk fejünket
az égiek előtt. A fedetlen tér kötelez! Több egyház lelkészeinek áhítata, művészbarátok szolgálata, csend és ige, megpihenés és töltekezés.
13.30 Versműhely – Lackfi János A műhelyben száll a szóforgács, idén is együtt alkot boldog és boldogtalan, boldog és boldogtalan műveket. Klasszikus formák, újszövegű népdalok, szabadvers, prózavers, rakendroll. Az irodalom jókedvű kerti mulatság is lehet!
16.00 Zenés Versimpró – Kőrizs Imre, Lackfi János, Gryllus Vilmos Végy egy antik költőt, fürdesd meg a 21. század tudásában, reklámjaiban, slágereiben, adj hozzá tűnődő kedélyt, szikrázó humort, csepp keserűséget, sót, borsot ízlés szerint. Gryllus Vilmos pezsdítő és mélységes nótákat hoz ez alkalomra.
18.00 Ti akartátok! – Kaláka-kívánságkoncert Becze Gábor, Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos, Radványi Balázs, Mikó István Kaláka Versudvar záró kívánság hangversenye a közönség kérései alapján. Vendég: Mikó István

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva