Kapolcs, Taliándörögd: Színmű Globe
Helyszín Taliándörögd,
Időpont
Telefonszám
„Minden kezdet merész” – a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói legizgalmasabb előadásaikkal érkeznek Taliándörögdre, a Színmű Globe színpadára.

Az SZFE Globe különleges terében a különböző osztályok prózai, zenés, bábos és fizikai színházi produkciói kapnak helyet.

1. nap ̵ 07. 20. ̵ péntek
23.00 ̵ „1089 (színház az orrod hegyén)”
Előadók: Bajor Lili, Fehér András, Hajdu Tibor, Hevesi László, Koller Krisztián, Konfár Erik, Koroknai Sándor, Kurely László, Nagy Katica, Szalay Bence és Stork Natasa. Az előadás egy improvizációs kurzus nyomán született. Five in One. Öt szkeccs – egy előadás. A negyedéves színészhallgatókkal együtt játszik Stork Natasa, aki csaknem tíz éve ugyanebbe az osztályba járt. Rendező: Kárpáti Péter

2. nap ̵ 07. 21. ̵ szombat
19.00 ̵ LARS NORÉN: AZ ÉJSZAKA A NAPPAL ANYJA
Azt láttam egész életemben, hogy az emberek, ezek a keskenyvállúak, folyton ostobaságokat cselekednek, lezüllesztik felebarátaikat, és ahogy csak bírják, megrontják a lelkeket. A mutatványaik láttán én is nevetni akartam, mint a többiek;idétlen utánzat lett belőle! Előadók: Koller Krisztián, Konfár Erik, Hajdu Tibor, Vilmányi Benett

22.30 ̵ Ruben Brandt, a gyűjtő | Közönségtalálkozó és filmrészlet vetítés
Színes, animációs magyar film, 2018
Ruben Brandt, a gyűjtő az egész világon átívelő, egyedi látványvilágú animációs kaland, amely percenként okoz újabb és újabb meglepetéseket.

Rendezte: Milorad Krstić | Szinkron: Hámori Gabriella, Kamarás Iván, Makranczi Zalán

3. nap ̵ 07. 22. ̵ vasárnap
19.00 ̵ Ödön von Horváth: KASIMIR UND KAROLINE
A keserűen mulatságos, olykor groteszk és mai áthallásokkal teli szerelmi történet a Színház- és Filmművészeti Egyetem másodéves hallgatóinak vizsgaelőadásában elevenedik meg a Globe színpadán. Előadók: Frőhlich Kristóf, Gombó Viola Lotti, Kenéz Henrik, Lengyel Benjámin, Major Erik, Owaimer Adrian, Rohonyi Barnabás, Staub Viktória, Tóth Zsófia, Váradi Gergely, Veszelovszki Janka | Osztályvezető tanárok: Pelsőczy Réka és Rába Roland

4. nap ̵ 07. 23. ̵ hétfő
19.00 ̵ A II. ÉVES SZÍNMŰVÉSZ HALLGATÓK ZENÉS VIZSGÁJA
Előadók: Frőhlich Kristóf, Gombó Viola Lotti, Kenéz Henrik, Lengyel Benjámin, Major Erik, Owaimer Adrian, Rohonyi Barnabás, Staub Viktória, Tóth Zsófia, Váradi Gergely, Veszelovszki Janka | Osztályvezető tanárok: Pelsőczy Réka és Rába Roland |
Rendező: Kocsis Gergely

5. nap ̵ 07. 24. ̵ kedd
19.00 ̵ FAQ: IZLAND – MAGYARORSZÁG
Előadók: Fehér András, Martinkovics Máté, Mentes Júlia Virgínia, Messaoudi Emina
Miért hagyja el valaki az országot, ahova született? Mit képzel el ideális lakóhelyként? Mi az ő utópiája? Hogy talál rá? Milyen módon jut el oda? Rendező: Barcsai Bálint

6. nap ̵ 07. 25. ̵ szerda
19.00 ̵ EURIPIDÉSZ: HELENÉ | Beavató színház
Előadók: Karsai György, Gyulai-Zékány István, Hevesi László, Vizi Dávid, Kotormán Ábel, Sztarenki Dóra
Helené szerelméért rombolták le a görögök Tróját, és pusztult el sok ezer harcos. De mi van akkor, ha Helené soha nem is járt Trójában? –
teszi fel a kérdést Euripidész a Helené című drámájában. Ha ártatlan, sorsüldözte nő, aki a trójai háború kezdete óta él az egyiptomi királyi
palotában és hűségesen vár férjére, Menelaoszra… Rendező: Szokol Judit

7. nap ̵ 07. 26. ̵ csütörtök
19.00 ̵ FÉLELEM ÉS FOGCSIKOR | Zenés nyomorgás a Harmadik Birodalomban
Előadók: Nagy-Bakonyi Boglárka, Messaoudi Emina, Hunyadi Máté, Martinkovics Máté, Szántó Balázs, Vizi Dávid
Tíz pillanatkép a náci Németországból, Bertolt Brecht Rettegés és ínség a Harmadik Birodalomban című művéből. Rendező: Tárnoki Márk.

23.00 ̵ „kóborlásaink” | Fiatal művészek versekkel, verseket játszanak
Előadók: Fekete Gábor, Hunyadi Máté, Mentes Júlia Virgínia, Matisz Flóra, Szilágyi Szabolcs
A versmondás egy ideje nem divat, de talán most kezd megint érdekessé válni a fiataloknak is. Silány dalszövegek helyett az irodalmi szöveg akár új értelmet nyerhet a zene által.

8. nap ̵ 07. 27. ̵ péntek
15.00 ̵ VITÉZ LÁSZLÓ
Előadó: Barna Zsombor
Vitéz László történetekből kiindulva, a hagyományokhoz hűen, de új megközelítésben láthatják a híres, palacsintasütős, vörös sipkás kispajtást. Ajánljuk minden gyereknek és gyermeklelkű felnőttnek, aki szeret mulatni.

19.00 ̵ carmina burana
Előadók: Bölkény Balázs, Cseke Lilla Csenge, Hermányi Mariann, Karácsony Gergely, Kisari Zalán, Kocsis Gábor, Kovács Panka, Kovács
S. József, Péteri Lilla, Szász Júlia, Szurcsík Ádám, Varga-Huszti Máté
Az SZFE vendége a Kaposvári Egyetem Művészeti Karának III. éves színművész osztálya. A Carmina Burana eredetileg egy 254 versből álló könyv, ami a 11. és 12. században keletkezett. A néhol pimasz, szatirikus verseket ófrancia, latin, alnémet nyelven írták.
Koreográfus-rendező: Blaskó Borbála

9. nap ̵ 07. 28. ̵ szombat
15.00 ̵ VITÉZ LÁSZLÓ
Előadó: Barna Zsombor
Vitéz László történetekből kiindulva, a hagyományokhoz hűen, de új megközelítésben láthatják a híres, palacsintasütős, vörös sipkás kispajtást.

19.00 ̵ MARTIN McDONAGH: ALHANGYA
Előadók: Fáncsik Roland, Imre Krisztián, Kurucz Dániel, Széles Flóra, Borsi-Balogh Máté, Hajdu Péter, Hunyadi Máté, Jenővári Miklós
Az előadásban számos, a nézői nyugalom megzavarására alkalmas jelenet látható: négy nyilt színi gyilkosság, három megvakítás, egy skalpolás, egy lábkörömletépés, verekedés, kínzás, fegyverrel fenyegetőzés, valamint egy macska abuzálása és kivégzése.Rendező: Forgács Péter

23.00 ̵ PINK MOJOS KONCERT
Czvikker Lilla, Józsa Bettina, Mentes Júlia Virgínia, Nagy-Bakonyi Boglárka, Széles Flóra, Bencsik Levente, Fehér András, Hunyadi Máté, Szilágyi Szabolcs
Csajozós rock, színészlányokkal és -fiúkkal.

10. nap ̵ 07. 29. ̵ vasárnap
19.00 ̵ beszélő levelek | SZFE-különkiadás
1 házigazda és 6 művész (jelen esetben művészpalánta) hívja különleges utazásra a nézőket: ismert emberek, művészek életébe pillanthatunk bele legizgalmasabb leveleiken keresztül.
Szerkesztő, produkciós vezető: Megyeri Léna | Zenei vezető: Nyitrai László | Rendező: Böhm György

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva