Mészáros Annarózsa | 2023.08.13. 14:00
150 karatéka a Balaton partján
Vasárnapig tart a Magyar Shinkyokushin Karate Szervezet nemzetközi edzőtábora Keszthelyen.

Közel 150 résztvevő gyűlt össze, 38 magyar és számos horvátországi, litván és román egyesület tagjai, hogy közösen tréningezzenek és gyakorolják a Shinkyokushin Karatét a Balaton partján, Keszthelyen. A tábort övvizsga zárja.

 

Zsuga Jánossal, a Magyar Shinkyokushin Szervezet elnöke a és a Shinkyokushin Szervezet ország-képviselőjével beszélgettünk.

 

Shihan dr. Zsuga János

 

– Amikor a szervezet megalakult, akkor az első években az edzőtáborok itt voltak Keszthelyen megrendezve – idéz fel korábbi balatoni emlékeit a mester. – Azt gondolom, hogy így most ismét hazatértünk. Másfelől, egy magyar ember számára, aki egy autentikus edzőtábort kíván tartani, nyilván a Balaton mellett teszi meg, ide mind a hazai, mind a külföldi sportolók szívesen jönnek. S itt szeretném megköszönni Shihan Simon Tibornak, hogy ezt az alkalmat megszervezte és lehetővé tette a tábor létrejöttét.

Horvátországból eljött Shihan Milan Garašić 6. danos Branch Chief és csapata, valamint Shihan Anca Wallmen 5. danos Branch Chief Romániából, aki idén került be az EKO vezetőségébe, valamint EKO vizsgabizottságába is. Két világbajnok is a tábor oktatója: Rózsa Gábor, valamint Litvániából Brigita Gustaitytė. Japánból is érkezett vendég, Shihan Hasebe Toshiaki, aki az MKKSz Társadalmi Elnöke.

 

WORLD KARATE ORGANIZATION SHINKYOKUSHINKAI (WKO), az IKO2 világszervezet jogutódjaként, az elnök, Shihan Kenji Midori egykori Kyokushin világbajnok vezetésével jött létre 2003-ban.

A névváltoztatással egy hosszas jogi procedúra végére szerettek volna pontot tenni az alapítók abból a célból, hogy új lappal indulhassanak egy minden eddiginél erősebb Kyokushin világszervezet felépítésének irányába.

A szervezet elsők között vállalta fel az NPO (non profit szervezet) irányt, és stratégiájában igen jelentős szerepet kapnak a karitatív tevékenységek is.
A Shinkyokushinkai (Új-Kyokushinkai) Világszervezet, már nevében is progresszióra, a fejlődés és változás melletti elkötelezettségre utal. Mindezt teszi SOSAI MASUTATSU OYAMA, a Kyokushin karate alapítójának nyomdokain haladva, a valódi BUDO szellemiségére alapozva.

A Shinkyokushin újításai elsősorban a küzdelmi szemléletben, technikai és taktikai megoldásokban érhetők tetten, melyeknek alapjait a karate küzdelem forradalmasítója, a kétszeres világbajnok Sensei Norichika Tsukamoto rakta le.

A világszervezet hosszú távú céljai között szerepel az olimpiai játékokhoz való csatlakozás, amelynek megvalósulására komoly erőfeszítéseket tesz a WKO vezetősége.

Szerte a világon százezrek haladnak ezen az új úton, hogy együtt vezessék át Sosai Masutatsu Oyama Kyokushin karatéját a XXI. századba.

 

Közel 150 karatéka vesz részt a táborban, ebből 40 fő vizsgázott a szombati nap folyamán. 30 fő dan fokozatra, tízen pedig kyu fokozatra.
– Az egész országból érkeztek Keszthelyre, hiszen egy folyamatosan növekvő szervezet vagyunk. 11 klubbal kezdtünk 12 évvel ezelőtt, jelenleg 38 klubunk van szerte az országban. A mostani tábort számos magas rangú mester tisztelte meg, így azt gondolom, hogy nagyon magas szintű a reprezentációja ennek a néhány napnak. Aki most itt szerez övfokozatot, az méltán lehet büszke a sikeres vizsgájára, hiszen autentikus személyek előtt szerezte az övfokozatát.

 

A karate üzenete 2023-ban

– Aki a karatéra, mint mozgásra, mint sportra tekint az egyfajta életfilozófiát képvisel – állítja Zsuga János. – S aki hajlandó egy kicsit tovább foglalkozni a karatéval akár szülőként, akár gyerekként, az egy új életformát nyer magának.

Hiszen ez egyfajta mozgás, de maga az élet.

Egy ilyen világban, ahol személytelenné, felgyorsulttá vált minden, ahol elértéktelenedtek az emberi kapcsolatok, ott van jelentősége annak, hogy valaki eljön egy ilyen táborba és itt megismerkedik képzett, több tíz éve karatézó mesterekkel vagy épp elmélyíti a tudását a karate útján. Így, ha valaki azt gondolja, hogy életfilozófia változáson, mélyítésen szeretne átmenni, az itt jó helyen van. Szívből ajánlom minden szülőnek, hogy fontolja meg a karate iránti érdeklődést, mert aki 3-4-5 évet kibír egy karate klubban, az a legjobbat tette a gyermekével. Hiszen egy szülő két dolgot adhat a gyermekének: tudást és viselkedési normákat. A tudás egy szubjektív dolog. Nyelvtudástól a sportig mindenre kiterjedhet, de ha azt nézzük, hogy önfegyelem, kitartás vagy épp a ’soha ne add fel’ elvet szeretné valaki képviselni, akkor itt van a legjobb helyen egy full contact karate szervezetben.

 

Nézd meg a táborban készült képeinket!

 

Nyitókép: Mészáros Annarózsa/likeBalaton.hu

 

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


 

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva