2019.11.23. 17:00
200 fajta bort kóstolhattunk a keszthelyi bormustrán
Közel egy évtizede rendezi meg évről évre a Goldmark Károly Művelődési Központ a Magyar Borok Mustráját, azzal a céllal, hogy a bemutassa a tradicionális magyar és az újabban nemesített hazai szőlőfajtákat.

Idén több mint kétszáz fajta bor közül válogathattak a vendégek. Ebben az évben is a Balaton Színház adott otthont a rendezvénynek, mellyel a szervezők a kezdetek óta tisztelegni kívánnak Keszthely város díszpolgára, a kiemelkedő szőlőnemesítő, dr. Bakonyi Károly emléke előtt is. Csengei Ágota igazgató az idei bormustráról elmondta, hogy több mint kétszáz fajta bort lehetett kóstolni. Kárpát-medencei ősi és új keresztezésű szőlőfajták boraival ismerkedhetett a közönség. Több mint ötven szőlőfajtából készült bort sorakoztattak fel.

A vendégek több mint kétszázféle bor közül válogathattak
Fotó: Goldmark művelődési központ / Zalai Hírlap

– Mindig vannak újdonságok – emelte ki Pampetrics Milán, aki a borkínálatba beválogatta a kóstolható nedűket. Idén a Pécsi Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet újdonságaival is ismerkedhettek a vendégek. – Ilyen például a Pamerzs, a Pinot Regina. Volt egy másik újabb fajta, a Magyarádi Fehér is, ami még nem volt a rendezvényen. Mindig vannak vendégborászatok is, akik részt vesznek a rendezvényen. Kiállítóink között voltak Tokaj-Hegyaljáról, az egri borvidékről és természetesen a zalai borvidékről is érkezett egy helyi borászat. Idén is rengeteg borász jött el kóstolni.

A programon szőlészeti, borászati kérdésekkel kapcsolatos előadások is várták az érdeklődőket, akik nemcsak a nemes nedűket ízlelhették, hanem kóstolhatták a gasztronómiai kiállítók finomságait is. A nap zárásaként pedig a Re-Folk Zenekar lépett fel a teltházas rendezvényen.

Nyitókép: pixabay

Forrás: zaol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva