Ezt a címet is viseli a kötet: Egy arisztokrata család mindennapjai. A szerző (aki a hévízi Bibó-gimnázium tanáraként ez évben vonult nyugállományba) a nyolcvanas években a Balatoni Múzeumban dolgozott, amikor gyűjteni kezdte a hatalmas anyagot. Megkereste azokat, akik a Festetics-kastélyban szolgáltak mindaddig, amíg a második világháború és az azután következő időszak el nem sodorta a főúri világot Magyarországon.
– Az első interjúk egyikét Nemes Istvánnal készítettem, majd néhány hét múlva szerettem volna visszamenni hozzá, amikor megtudtam, elhunyt, ez tette világossá, hogy tovább kell gyűjteni az anyagot, amíg lehet – mondta a kötet múlt heti keszthelyi bemutatóján Tar Ferenc, akit ez alkalommal dr. Cséby Géza író, művelődéstörténész faggatott a közönség előtt, aki maga is kutatója a Festetics család történetének, a Helikon létrehozásáról írt könyvet két éve. Rajta kívül Kurucz György kötete, majd Kardos Laura és Iski Szilvia fotóalbuma engedett bepillantást a hercegi és grófi család történetébe, de az alkalmazottak eddig nem kerültek az érdeklődés homlokterébe, holott a keszthelyiek között éltek, nem egy közülük, mint például Bődör Ilona védőnő, köztiszteletben álló személyiségként volt jelen a város életében.
Dr. Cséby Géza, Bubits Tünde, a kiadó képviselője és Tar Ferenc, a könyv írója, Fotó: Arany Horváth Zsuzsa
– A gyűjtőmunka kezdetekor, az első interjú készültekor, 1984-ben még nem úgy gondolt a társadalmi emlékezet a főúri famíliákra, mint ma. Érezhető volt-e bármilyen szemérmesség, óvatosság emiatt az adatközlőkön? Volt-e szerzői szándék a közvélekedés ebbéli árnyalására? – kérdeztük a könyvbemutató után Tar Ferencet.
Az archív képek között a Festetics Tasziló gyermekeit ábrázoló
Fotó: Arany Horváth Zsuzsa / Zalai Hírlap
– Némi óvatosságot tapasztaltam, de alapvetően bizalmat éreztem, ami annak is köszönhető volt, hogy Keszthelyen a Festetics családról mindvégig pozitív kép élt, azért, mert 1944-ben, amikor el kellett innen mennie a családnak, akkor egy özvegy ment el, Haugwitz Mária, akit nagyon szerettek, aki szegény családok gyerekeit fogadta el keresztgyerekeiként – magyarázta a történész szerző.
– És elment az akkor négyéves IV. Festetics György, aki ma Bécsben él, de a rendszerváltás óta gyakran hazalátogat. Valószínűleg más lett volna a helyzet, ha Tasziló idejében kell elhagyniuk a hazájukat, hiszen neki nem volt olyan jó a hírneve. Nem az volt a cél, hogy pozitívabb képet rajzoljak a családról, hanem az, hogy megmutassam, miként éltek, hogy zajlottak a mindennapok a kastélyban, mi volt a dolga a szobalánynak, a lovásznak, a kocsisnak.
Kétségtelen, a rendszerváltás sok mindent megváltoztatott, de Keszthelyen voltak előzményei a megengedő hozzáállásnak. Ezt bizonyítja, hogy a gimnázium falán lévő két táblát, amely a Festeticseknek is emléket állít, nem verték le 1945 után, hanem egyszerűen megfordították, így, amikor lehetett, csak vissza kellett fordítani őket, hogy a felirat láthatóvá váljon. A kastélyt sem hordták szét úgy, ahogy a többi főúri kastélyt, nem a helybéliek, hanem az oroszok végezték a legnagyobb pusztítást.
A kötet címlapja
A kötet 350 oldalon, 29, derűs anekdotákat is idéző interjúval, korabeli újságcikkekkel és fotók segítségével tárja az olvasó elé az egykori világot, amelyben furcsa volt, ha a főerdész nem hordott kalapot. Festetics György tudott a kéziratról, a szerző reméli, a könyv elnyeri a tetszését. Tar Ferenc folytatja a megkezdett munkát, a hagyatéki leltárakat tanulmányozza éppen.
A könyvet és a nagyszabású munkát a bemutatón méltatta Bubits Tünde, a Pannon Írók Társasága mint kiadó képviseletében.
Elmondta, nagyon fontos a még élő visszaemlékezők felkutatása, akkor is, ha az emberi emlékezetet össze kell vetni a forrásokkal, a levéltári dokumentumokkal. A Pannon Tükör főszerkesztője jelezte, a társaság már több hasonló visszaemlékezést segített napvilágra, a 30 éve kiadót kereső kéziratról értesülve nem is volt kérdés, hogy kiadják. A sikerhez persze kellett a Nemzeti Kulturális Alap, amely anyagilag támogatta a könyv megjelentetését.
Forrás: zaol.hu
