2019.09.03. 17:00
A koraszülöttmentőket támogatták a zalacsányi golfhétvégén
Háromnapos jótékonysági golffesztivált rendezett a hét végén a Koraszülöttmentő és Gyerme­k­­intenzív Alapítvány javára a Zala Springs golfközpont.

Dr. Gárdos László, az alapítvány kezdeményezője, a Zala Megyei Szent Rafael Kórház gyermekosztályának vezetője az előzményekről elmondta, a kapcsolat a koraszülöttfutásban gyökeredzik, ugyanis a táv egyik állomása a zalacsányi golfklub. A Zala Springs vezetőinek érdeklődését felkeltette az alapítvány, céljaikba és működésükbe tavalyi jótékonysági báljukon nyertek mélyebb bepillantást.

Fotó: Pezzetta Umberto/Zalai Hírlap

Ennek nyomán a kapcsolat bővítése mellett döntöttek, s már az elmúlt nyáron is rendeztek javukra egy akciót. Idén kibővült a rendezvény, egy busznyi koraszülöttként világra jött gyermek játékos golfoktatásban is részesült a bársonyos gyepen. Az élmény mellett persze az adomány is fontos, hiszen a régóta dédelgetett terv, a szabadtéri rehabilitációs park megvalósításához 30–40 millió forintra lesz szüksége az alapítványnak. Az adakozók érzékenyítését több plakát is szolgálta a klubház recepcióján, a tablókon koraszülöttek, illetve baleset vagy súlyos betegség nyomán rehabilitációra szoruló gyerekek tárták fel küzdelmes történetüket.

A gyerekek a golf alapjait is megismerhették Décsy Attila oktató jóvoltából Fotó: Pezzetta/Zalai Hírlap

A szervezők képviseletében Gschwendtner Sonja klub­igazgató-helyettes elmondta, gyakran szerveznek nyílt napokat a sportág megismertetésére, most azonban a segítő szándék vezette őket, hiszen az alapítvány számukra is fontos értékeket képvisel. A háromnapos jótékonysági fesztivál programját úgy alakították ki, hogy minél több versenyző számára legyen vonzó. Pénteken beiktattak például egy éjszakai játékot is, ami újdonságnak számít. A végén partit rendeztek a szintén támogatóként fellépő DJ Radnaival.

Fotó: Pezzetta Umberto/Zalai Hírlap

Azért fontos a magas részvétel, mert 10 euró minden nevezési díjból az alapítvány számlájára kerül. Szombaton 80 versenyző állt ütőhöz, este pedig gálavacsorán látták vendégül a támogatókat, ahol a koraszülött gyerekek adtak műsort. Mindemellett csendes licit is zajlott, ahol különböző szállodák, éttermek és zalai sportegyesületek által felajánlott attrakciókra, tárgyakra lehetett licitálni. Az aukción jól teljesített az alapítvány kabalamacija is. A verseny vasárnap folytatódott, s végül több mint 1,8 millió forint adomány gyűlt össze.

Nézd meg a rendezvényen készített képeket:

 

Forrás: zaol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva