2019.02.12. 15:00
A tökéletes balatoni esküvő kellékei
A keszthelyi Balaton Kongresszusi Központban és Színházban mindent megtalálhattunk, ami a tökéletes balatoni esküvőhöz szükséges.

Tizenegyedik alkalommal rendeztek esküvői készülődéshez kapcsolódó kiállítást a Balaton Kongresszusi Központban és Színházban.

Minden eddiginél több, összesen 66 kiállító jelentkezett a tematikus börzére. Éttermek, szállodák, fürdők mellett rendezvényszervezők, kellékesek, dekoratőrök, cukrászok, sminkesek, virágkötők, fotósok siettek a házasulandók segítségére. A fővárosból és Balaton-parti településekről is érkeztek az egybekelést, a házasságkötést és a lakodalmat ünnepivé tevő vállalkozások.

Fotó: Katona Tibor/Zalai Hírlap

A köztük tájékozódókat Csengei Ágota igazgató köszöntötte tíz órakor, ezután személyes konzultációkra nyílt mód, majd kettő órától divatbemutatók következtek.

A környékbeli esküvői ruhakölcsönzők öltözeteit a keszthelyi középiskolás lányok mutatták be. Arról, hogy kinek, mi áll jól, Gyergyai Krisztina szín- és stílustanácsadótól lehetett érdeklődni. A koncert, a stúdióbeszélgetések és a kóstolók után 16 órától Makány Márta kollekcióját tekinthette meg a közönség a kifutón. A kínálatból kiderült, a csipkés, habos, romantikus stílus a divat a menyasszonyi ruhák világában, a híres divattervező is csupán három rövid ruhát hozott a kollekciójában.

Fotó: Katona Tibor/Zalai Hírlap

Csengei Ágota, a Balaton Színház igazgatója lapunknak elmondta, Zalában náluk rendeztek először esküvő kiállítást egy évtizede, ma már számos zalai városban és településen követik a példájukat. A ház eleganciája pedig azt is lehetővé teszi, hogy polgári szertartású esküvőket rendezzenek a színházban.

Akikkel érdeklődőkként találkozunk az esküvői kiállításon, azok közül többen visszatérnek hozzánk házasulandó párként – mondta Csengei Ágota.

Fotó: Katona Tibor/Zalai Hírlap

– Pár éve tapasztalható, növekszik a házasságkötést választók száma, akik meg is adják a módját a nagy napnak. A kiállítás pedig mutatja, a jegyesek saját maguk szeretnek tájékozódni a lehetőségekről, nem elégszenek meg az internetes kínálatokkal.

A keszthelyi esküvői börzét tombolahúzás zárta. A fokozott érdeklődést mutatja, hogy 500 tombolajegyet értékesítettek a szervezők.

Nézze meg a kiállítás képeit:

 

Forrás: Arany Horváth Zsuzsa, zaol.hu

Kiemelt kép: pixabay

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva