2020.02.29. 19:00
Aligha ismered jobban a filmeket, mint a keszthelyi gimnazista
Kéri Anna Katica nyerte a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak harmadik szériáját. A keszthelyi gimnazista lány a verseny során életre szóló élményekkel is gazdagodott.

A közelmúltban több száz fiatal részvételével rendezte meg a DUE Médiahálózat (korábbi nevén a Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete), a Nemzeti Filmintézet támogatásával a Nagy Magyar Filmteszt döntőjét. A közel 19 ezer jelentkező közül azok jutottak tovább, akik a legjobb eredménnyel töltötték ki az online tesztet.

Így tett az idei évben érettségi előtt álló Kéri Anna Katica. A keszthelyi Vajda János Gimnázium diákja elmondta, tavaly is indult a Filmteszten, de akkor nem jutott a középdöntőbe.

– A szüleimnek köszönhetem a filmek iránti érdeklődésemet, legtöbbször magyar alkotásokat láttunk együtt. A hobbimmá vált a filmnézés, de mellette sok időt töltök hasonló témájú cikkek olvasásával. Az idei kiírásra az interneten lettem figyelmes, ismét jelentkeztem. Éppen sítáborban voltam, amikor értesítettek a továbbjutásról – meséli Anna.

Kéri Anna Katica büszkén mutatja a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak 3. vetélkedőjén szerzett oklevelét Fotó: Ujvári Klaudia / zaol.hu

A középdöntőre Budapesten, az Akvárium Klubban került sor. Harminc filmes kérdésre adott válasz alapján állt össze a legjobb 12 mezőnye. A színpadon folytatódott tovább a versengés, Petur András játékmester vezetésével. Szóban és tableten kellett számot adniuk a tudásukról. Ebben a körben megfeleződött a mezőny.

– Az utolsó feladatnál húztam el igazán. Filmkockákat vetítettek, fel kellett ismernünk az alkotást, és a színészeket. Bevallom nem láttam az összeset, de szerencsére jól sikerült a párosítás. Leginkább az elmúlt 1-2 évben megjelent filmek kerültek előtérbe, mint például a Kölcsönlakás, vagy a Valan – Az angyalok völgye.

A nap folyamán olyan filmes kiválóságokkal találkozhattak, mint Balsai Móni, Csákányi Eszter, Hajdu Steve, Szabó Simon, Trill Zsolt és Hartung Attila. A versennyel párhuzamosan zajló „közönségtalálkozón” arról esett szó, számukra mit jelent a színészet, illetve mik a jövőbeni terveik.

A döntő végeztével a díjakat Káel Csaba, a magyar nemzeti mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, illetve Kecskés István, a DUE elnöke adta át. A legjobbnak 1560 ponttal Kéri Anna Katica bizonyult, őt követte Kecskemétről Pácsa Laura 980, majd Kristóf Álmos 620 ponttal. A keszthelyi fiatal egy okostelefonnal gazdagodott, ezenfelül kétszemélyes belépőt nyert a Magyar Filmdíj ünnepélyes díjátadó gálájára, ahol minden évben a hazai filmipar krémje teszi tiszteletét. Sőt, még élményajándékban is részesült: ott lehet egy 2020-as film forgatásán.

Kecskés István (balra) a DUE Médiahálózat elnöke, Kéri Anna Katica, a Nagy Magyar Filmteszt 3. győztese és Káel Csaba kormánybiztos Fotó: Kecskeméti Dávid

A verseny győztese úgy fogalmazott: a magyar filmipar visszakerült a méltó helyére, ebben hatalmas szerepet tulajdonít Andy Vajna személyének. Az olyan alkotások, mint a Kincsem, a Testről és lélekről, vagy a Martfűi rém mind ezt mondatják vele.

Anna elárulta, a Kincsem a kedvenc hazai mozifilmje. A kötődése főleg onnan ered, hogy a belső jeleneteket a Festetics-kastélyban, édesanyja a munkahelyén vették fel. Ezen a helyszínen az elmúlt évben amerikai filmet forgattak, jelenleg minden jel arra mutat, hogy a tengerentúli stáb visszatérne Zalába.

A Nagy Magyar Filmteszt után Anna gondolatai a továbbtanulás körül forognak. Elmondása szerint humán irányban folytatná a tanulmányait, ezért a történelmet, valamint az olasz szakot jelölte meg az ELTE-n. Azt elöljáróban leszögezte, a filmekkel kapcsolatos érdeklődése biztosan megmarad, továbbá a film- és színháztörténettől sem zárkózik el.

Forrás: zaol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva