2019.05.12. 17:00
Bedő Bea: A KKM a harmadik gyermekem!
A futó társadalom körében mára igen ismert Bedő Bea neve, nemcsak a balatoni régióban hanem országos szinten is. A Keszthelyi Kilométerek futófesztivál megalkotójával, a rendezvényre létrehozott egyesület elnökével beszélgettünk a kezdetekről a sport lényegéről és arról milyen elképzelései vannak a jövőt illetően.

Zalaegerszegen nőtt fel, gyermekkorában kosarazott, lovagolt, majd kézilabdázott. Abban az időben, ahogy ő fogalmazott, teljesen természetes volt ’valamit mozogjon a gyerek’. Aztán elkerült Keszthelyre az Agrártudományi Egyetemre, amit a pécsi marketing szakközgazdász képzés követett. A sport persze megmaradt az életében, esténként futott, majd, mint gerinctorna—Kriston Intim Torna tréner végzett, és spinning órákat tartott.

– Abban az időben itt Keszthelyen nem volt nagy divat a futás, kuriózumnak számított, ha valaki futott – meséli.

– Hogyan jött létre a KKM?

– 2003-ban született első gyermekem (Kolos) és 2006-ban (Barni) a második, rendszeresen futottam kismamaként is, aztán elmentem egy futóversenyre és egyre inkább foglalkoztatott milyen jó lenne a siófoki félmaratonhoz hasonló versenyt szervezni itt Keszthelyen.

– Egyedül vágtál neki a feladatnak?

– 2007-ben már volt egy futó közösségünk, ami a korábbi aerobikos csapatomból, illetve a párom barátaiból alakult ki, velük együtt döntöttünk úgy létrehozunk egy egyesületet a Keszthelyi Kilométerek megrendezésére. A futó közösség azóta is folyamatosan bővül, már egy egész futó társadalom alakult ki Keszthelyen a KKM indulása óta, ez óriási büszkeség számomra, egyéni sikerként élem meg.

– Mennyire nagy munka egy ekkora versenyt megrendezni?

– Egy ilyen futóverseny megszervezése mivel egyedül vagyok legalább kilenc hónapot vesz igénybe hiszen a szponzorok keresésétől, az engedélyeztetéseken át, a forgalomtechnikai kérdésekig mindent intézni kell. Ez a projekt októbertől egészen július végéig tart, a szervező csapat a verseny előtt csak két hónappal kezd dolgozni.

– 2008 -ban rendeztétek az első KKM-t? Az elmúlt 12 évet hogyan tudnád összefoglalni?

– A számokat tekintve 2008-ban kezdtünk 350 nevezővel és harminc szervezővel, tavaly 1350 felnőtt és 650 gyermek versenyzett, 350 szervező segítségével. A KKM 12 évének igazi sikere az, hogy Keszthelyen egy új sportkultúra épült ki, új egészségtudatos, mozgásközpontú szemléletet sikerült átadni és divattá tenni a kicsik és nagyok számára. A KKM- versenyen indulók között rengetegen vannak, akik itt kezdtek el versenyezni és jutottak el a triatlonig és meghatározó szereplőjévé váltak a hazai sportéletnek.

– A KKM nagy figyelmet fordít a gyerekekre egy teljes napot kaptak…

– Egyre több gyermek jelentkezett a versenyre ezért a biztonságos szervezettségű gyermekfutamoknak egy teljes napot kellett szentelni ezért lettünk kétnaposak. A gyermekfutamokban minden ugyanúgy zajlik mint a felnőtt versenyekben. Hozzánk 0 éves kortól anyukával, egészen 14 éves korig nevezhetnek a gyermekek és nagyon szeretik a versenyünket. Anyukák mesélték, hogy a KKM után a gyerekek érmükkel a nyakukban és a rajtszámmal mennek óvodába, iskolába.

– Hogyan látod magad és a KKM futófesztivált 5 év múlva?

– Szeretnék továbbra is sporttal foglalkozni, spinning és gerinctorna óráimat folytatni. A KKM nekem a harmadik gyermekem 5 év múlva már tinédzser korú lesz és remélem nagyon népszerű és nagyon szeretett lesz hazai és nemzetközi szinten egyaránt…

INTERSPORT KESZTHELYI KILOMÉTEREK – NEKED IS ITT A HELYED! JELENTKEZZ!

Forrás: zaol.hu
Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva