2019.03.12. 06:00
Békákat mentettek a Balaton-felvidéken
Keszthely közelében a Púpos-hegy alatt a Balaton-felvidéki Nemzeti Park munkatársai vezették a közelmúltban azt az önkéntes akciót, melynek résztvevői 500 méter hosszú békaterelő kerítést építettek fel.

A helyszínen Sinka Gábor természetvédelmi őr irányításával most harmadszor létesült kerítés, és másodszor önkéntesek bevonásával (illetve a nemzetközi PaNaNet+ projekt keretében).

A résztvevők évről évre sok száz kétéltű életét mentik meg ezen a módon. A probléma hasonló, mint több helyen a megyében: erdei telelőhelyükről a békák a fajfenntartás parancsának engedelmeskedve megindulnak a vizek felé, dacára annak, hogy közben forgalmas közúton is át kell(ene) vágniuk.

Szorgos önkéntesek építették fel a békakerítést Fotó: Pezzetta Umberto/Zalai Hírlap

Az akció időpontjában még február volt, ám az idő már enyhe, és az állatok is megérezték, hogy tavasz van – ezt az úton néhány friss tetem jelezte. Több áldozat azonban nem lesz, hiszen néhány óra alatt felépült a kerítés, ami visszatartja a kétéltűeket. A békák a ponyva mellé leásott vödrökbe gyűlnek össze, és a nemzeti park munkatársai viszik át őket a túloldalra.

Fotó: Pezzetta Umberto/Zalai Hírlap

Az akció szép siker volt több szempontból is. Egyrészt sokan vettek részt rajta, a munkás kezekből pedig nemcsak a kerítés építésére, de a környék hulladékmentesítésére is jutott. Jó pár zsák megtelt az erdőben szétszórt szeméttel.

Sinka Gábortól megtudtuk: a visszaútra nem készülnek kerítéssel, abból az irányból ugyanis nem pár nap alatt, de egészen késő őszig jönnek majd az állatok. A helyszínen tehát szükség lesz az autósok éberségére is.

Forrás: zaol.hu
Kiemelt kép/illusztráció: pixabay

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva