MW | 2023.12.29. 12:00
Berzsenyi Dániel és a helikoni poéták balatoni versei
Berzsenyi Dániel (1761-1831) fontos alakja a magyar irodalmi Panteonnak, balatoni költeményei sajátos hangot képviselnek a tavi tájköltészetben. Klasszicista stíluselemekkel teli alkotásaiban közös, hogy mindegyik e vidék iránti lokálpatrióta elköteleződéséről szól, népszerűsítve ezáltal a 19. század első felében még sokak által csak kevésbé ismert tavi tájat, eseményeket, jellegzetességeket.

A 19. század kezdetén elsőként a niklai remete, a klasszikus formák nagy mestere, A Balaton címet viselő művét Matthisson (1761-1831) svájci német költőhöz írta, az 1800-as évek elején. Berzsenyi Dániel a német költő genfi tavat dicsőítő soraival szállt költői versenybe, s tárta fel a külhoni írótárs előtt a magyar tó szépségét. A klasszicizmus kellékeivel („Eratóval”, „Arkászokkal”, „Tellusszal”) teletűzdelt vers a Balatont, s tájékát az öröm, a dús búzakalászok, a nyájukat békésen legeltető pásztorok – tehát az ókori klasszikusok pásztorénekeinek hangját idézvén –, az idillikus boldogság földjeként festette le. Keszthely című költeménye hasonlóképpen aranyvilágról, bőségről tudósított, de e vers már nem az egész vidéknek, hanem egyetlen balatoni településnek, s egyik jeles képviselőjének, Festetics Györgynek állított emléket.

Forrás: Wikipedia

Berzsenyi balatoni témájú művei közé tartozik még A remete című költeménye (1807), amely már Kisfaludy Sándor regéinek hangulatát idézi, s melyben a tihanyi remetebarlangok egyik lakója meséli el a két szerelmes szomorú véget ért, shakespeare-i tragédiába illő szerelmét. Berzsenyinek tehát itt már Tihany, s a vidék pusztán a történet helyszínéül szolgált, a táj szépségéről, nevezetességeiről kevés szó esett, s inkább a romantika vadregényes világát idéző tihanyi bércek, erdők kaptak fontos szerepet a leírásban.

A tihanyi apátság tavasszal, Zamárdiból
Fotó: Mészáros Annarózsa

Keszthely és Tihany mellett a harmadik település, Balatonfüred volt az, melyről a e korszak poétái és írástudói a legtöbbször megemlékeztek, s így volt ezzel Berzsenyi is, aki A füredi kúthoz című (1821 után keletkezett) versében örökítette meg a gyógyforrás reményt adó különös erejét, s a kútfőt, ahová – a mű szerint – Magyarország minden jeles embere, gyógyulásra vágyván elzarándokolt.

Berzsenyinek a balatoni tájékot megidéző műveinek sorát a Himnusz Keszthely isteneihez címet (1817) viselő alkotása zárta, amely a nevezetes 1818-as helikoni ünnepségek alkalmára készült, s a „vérbeli” klasszicisták hangján szólt, az összejövetel nagyszerűségét dicsérve. Tehát ez már nem szoros értelemben vett balatoni témájú opusza, de arról az időszakról tudósít, amikor az irodalmi érdeklődés – az idők folyamán először – egy balatonparti település felé fordult. A helikoni rendezvényen ma már inkább csak az irodalmárok által ismert alkotók (Bárány Boldizsár, Kazinczi Klára, Konyári Mihály, Matskási József, Döbrentey László, Szilágyi József stb.) mutatkoztak be, s főként a magyar királyt, vagy a kezdeményezés mecénását, Festetics Györgyöt dicsőítő „panegirikusukkal” írták be nevüket a magyar irodalomtörténetbe. Ezen alkotók közül kevesen akadtak olyanok, akik közvetlen módon zengtek volna a balatoni vidék jellegzetességeiről, de Nagy Ignác Keszthely című műve (1817) nemcsak a természet kiválóan elvégzett munkájáról verselt, hanem kulináris élvezeteket nyújtó termékeiről, a zamatos borról, s a tó jóízű halairól is említést tett.

A helikoni poéták ma már kevésbé ismertek, de Berzsenyi Dániel mellett, egy másik helikoni lírikus neve is ismerősen csenghet még napjainkban is. Dukai Takách Judit (1795-1836), a korában „magyar Szapphó” epiteton ornansszal emlegetett költőnő – akit az utókor szerint erős érzelmi szálak fűztek a férfiúi virtusáról híres Berzsenyihez – szintén résztvevője volt a keszthelyi költői ünnepségnek. A Festetics György grófhoz (1817) szóló epistolájában a „hullámokkal játszadozó” Balatonról is megemlékezett, de A Keszthely vidék leírása (1817) című költeménye is a balatoni tájköltészet egyik példája lett, klasszicista öntőformában:

„Itt csillámlik vize a szép Balatonnak,/Dagadó habjai mérgöket itt öntik./Itt Tihany sziklái magas bástyát vonnak,/S e Délosz szigetből szirének köszöntik/Somogy géniuszát!”

Egy sajátos, a reformkort megelőző korszak lenyomatai a helikoni költők alkotásai, amelyek kitörölhetetlen nyomot hagytak a balatoni tájirodalomban. Festetics György helikoni költőversenyei elindították a korabeli alkotókat egy olyan úton, amely a tavi tájirodalom megszületéséhez vezetett.

 

 

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!
:

 

Forrás: sonline.hu
Nyitókép: Mészáros Annarózsa/likeBalaton

 



Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva