Mihály Szilvia | 2019.02.12. 10:00
Ennyi játékot még nem látott egy helyen!
Közel húszezer játékot csodálhatunk meg Európa legnagyobb játékmúzeumában. A keszthelyi sétálóutcáról nyílik az az udvar, ahol nem csak a gyerekek nézik tátott szájjal a kiállított játékokat, de bizony a szülők, nagyszülők is.

Túri Török Tibor szenvedélyes gyűjtőként döntötte el, hogy a mai és egykori gyerekeknek, azaz a felnőtteknek bemutatja a letűnt korok játékainak világát.

A tematikus kiállításon külön szekcióban szerepelnek a lány és fiú játékok, minden korosztály megtalálja itt a számára kedves gyerekkori emlékeket. A közel 300 négyzetméteres kiállítás fajtánként és koronként állítja ki a játékokat, érdekes látni a pedálos autók fejlődését és a csattogó lepkék átváltozását is.

Fotó: Mihály Szilvia

Itt még a mennyezetről is szó szerint lógnak a játékok, babakocsik, pedálos kis autók és egy kétméteres játékhajó belsejébe tekinthetünk bele ebből a különös perspektívából.

Fotó: Mihály Szilvia

Az ablaküvegek között ezernyi kisautó, vonatok, ólomkatonák, pléhjátékok, a lányok oldalán csoda szép babaházak, babák késztetnek maradásra. A moncsicsik, régi labdák visszarepítenek bennünket a 80-as évekbe, de ennél sokkal régebbi apró játékok vagy nagy, kissé már megkopott babák idézik fel a múltunkat.

Fotó: Mihály Szilvia

A mai gyerekek szinte el sem tudják képzelni, hogy a nagyszüleik milyen játékokkal játszottak, itt életre kelnek a családi mesék, láthatók az Elzett Művek fémautói, csipegető csibéi is.

Több száz mackó ül a polcokon, Barbie babák, Kinder tojás figurák apró meglepetései sorakoznak a vitrinekben. A falusi búcsúk olcsóbb játékai mellett sok ezer, értékes régi játék is kiállításra került. Olyan különleges darabokat láthatunk, mint az 1800-as évek végéről származó, gyertyával működő laterna magica, ami a modern diavetítő őse. Természetesen nem hiányoznak mellőle a későbbi korok diavetítői sem.

A játékmúzeum tárgyaival nem a poros, elavult, régi világot szeretnénk visszahozni, hanem kimenteni belőle azt, amire napjainkban is szükségünk van: az együtt szórakozás, az élményszerűség a lényeg – vallja az alapító, Túri Török Tibor.

Fotó: Mihály Szilvia

És valóban, órákig lehet a gyerekeknek mesélni vagy a felnőtteknek egymás közt felidézni a régi Walt Disney meséket, összehasonlítani a hintalovakat vagy rácsodálkozni egy száz éves szánkóra vagy lábbal hajtható kismotorra. A hangulatot régi, tévében is látható mesék és dalok színesítik.

Nekem a babaszobák miniatűr konyhái, a fél évszázados aprócska kenyérpirítók, szekrények és kis csészék tetszettek a legjobban, de szívem szerint néhány napra beköltöznék a múzeumba, hogy minden egyes játékot kipróbálhassak.

Fotó: Mihály Szilvia

A kiállítás földszintjén található Fekete István emlékszobában korabeli kiadásokban láthatjuk kedvenc műveinket, többek között a Tüskevár, Téli berek, Vuk sorakoznak a polcokon. Wentzely Dénes erdész, vadászírónak állít emléket az a állandó kiállítás, amely Fekete István emlékszobájában található.

Egy másik szobában viaszbabákon elevenedik meg Matula bácsi, Bütyök és Tutajos. A Kis-Balatont megidéző panoptikumban élethű mását láthatjuk a kis halásztanyának nádkunyhóval, a bográcsban készülő halpaprikással. Csikasz és Bikfic a bogrács körül éhesen ugrándozva a regény lapjai közé varázsolja a látogatót, szinte érezzük a finom halcsemege illatát és a Berek varázsát.

Fotó: Mihály Szilvia

A múzeumot egész évben megtekinthetjük, érdemes nyáron is időt szánnunk rá, strandolás előtt vagy után remek családi program.

Nézze meg képeinket:

 

Készítette: Mihály Szilvia

Megosztom

Hozzászólások

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva