Péter B. Árpád/zaol.hu | 2022.01.17. 12:00
Feszületet hozott ki öt férfi a jéghideg Balatonból
Keszthelyen is megszentelték a Balatont.

Vízkeresztkor Balatonellén szentelték meg a tavat, most pedig Keszthelyen mutattak be szentmisét, illetve áldották meg a tavat. Ennek keretében úsztak be a férfiak a feszületért a jéghideg vízbe.

Öt fürdőruhás férfi úszott be a háromfokos Balatonba dobott feszületért

Görög ortodox ünnepi liturgiát mutattak be a Fő téri templomban, majd vízkereszt alkalmából megszentelték a Balatont szombaton. A Szigetfürdőhöz zenés felvonulással érkeztek a résztvevők a belvárosból.

– Vízkeresztkor Isten megjelenését és a Szentháromságot ünnepeljük. Isten azt akarja kinyilvánítani, hogy szeretné az embert megváltani. A mi dolgunk, hogy akarjuk saját üdvösségünket. A vízkereszt alkalom, lehetőség az újjászületésre. Isten jelenlétében az egész természeti világ megszentelődik, s rajtunk múlik, szeretnénk-e ezt a világosságot. Azt kívánom, hogy mindannyiunknak örök élete legyen – fogalmazott Kardamakis Konstantinos Arsenios, a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus metropolitája, Magyarország és Közép-Európa exarchája.

– Nem elég csak az iskolapadban hallani erről, mert amit megcselekszünk, amin végigmegyünk, az tudatosodik a gyerekekben, és lehet, hogy 15-20 év múlva köszön vissza

– emelte ki a Család iskola alapítója, Keszey Tivadar.

– A vízkereszt azért is fontos számunkra, mert a Balaton partján élünk. Az ortodox egyháznak ez mindig is jelentős ünnepe volt, ma pedig látjuk és halljuk, hogy

eluralkodott a szennyezés és a rombolás, ezért különösen is hangsúlyos, hogy figyelni s óvni kell a környezetünket, és ezzel együtt persze az életünket is. Minden egyes cselekedet, amelynek a gyerekek a részesei, az beléjük ivódik, lerakódik.

Ezért is fontos számunkra ez a nap. Az ünnep összehozza a közösségeket, erősíti az egymás iránti figyelmet, s így van ez náluk is. – mondta Keszey Tivadar, a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus Magyarországi Orthodox Exarchátusa által fenntartott Család iskola alapítója.

 

Forrás: zaol.hu
Nyitókép: Péter B. Árpád/zaol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva