Péter B. Árpád/zaol.hu | 2022.01.09. 08:00
Szentelt víz a Balaton teljes területe – megáldotta a tavat a lellei pap
Arra is felhívta a figyelmet: a víz éltet bennünket és a Balaton is különös figyelmet igényel.

Tavaly hagyományt teremtett, s idén is megáldotta a Balatont Szűcs Imre, Újudvar és a kanizsai Felsőtemplom korábbi plébánosa. Balatonlelle katolikus papja a vízkereszt estéjén bemutatott szentmise után hintette meg szentelt vízzel a tavat.

A Balaton mostantól (ismét) szentelt víz

– Több mint harminc éven át a templomok falai között, edényben lévő vizet szenteltem meg ezen a napon, ám amikor Balatonlellére érkeztem, úgy határozotam, hogy a csodálatos tavat áldom meg, s nem zárt ajtók mögött mutatom be a szertartást, amelyre idén is sokan érkeztek. Olyanok is, akik a misén, főként a munkájuk miatt, nem tudtak részt venni – mondta Szűcs Imre.

Az elmúlt évben ilyenkor a mostaninál erősebben dühöngött a Covid, ám a hívek rendkívül fegyelmezetten, a szabályokat maximálisan betartva vettek részt a szertartáson,

– Érezhető volt a felszabadultság, hiszen kimozdulhattak, s örültek egymásnak: egy éve hihetetlen fellélegzést hozott ez az ünnep – mondta a plébános.

Balaton-szentelés Balatonlellén 2022-ben
Fotó: zaol.hu/Németh Levente

 

Közösségi élmény is volt a Balaton-szentelés

– Idén megismétlődött a közösségi élmény, mert a délutáni szentmisén legalább annyian voltak, mint a karácsony es­tin, a mólon pedig nagyon sok olyan helybélit láttam, aki a szentmisén – talán a munkája miatt – nem volt ott, de a vízszentelésre eljött. Akadt, aki kerékpárral, más autóval. Többeket felfedeztem, akik ugyan nem sűrűn járnak templomba, de itt voltak, közösséget vállalva abban a hitben, amellyel a háromkirályok hódoltak annak idején Jézus előtt – szögezte le a plébános.

A testünk több mint hetven százaléka is az. Nélküle nem tudnánk élni. A szentelés pedig még inkább kiemeli a profán környezetből, és arra hívja fel a figyelmünket: úgy tiszteljük ezt az Isten által nekünk adott teremtényt, mint ami nagyon fontos, különös figyelmet igényel. Ennek az is része, hogy nyáron ne ott végezzük el például a kisdolgunkat, hanem tiszteljük az éltető vizet, s rendeltetésének megfelelően használjuk.

Bármit érint vagy meghint ennek a víznek akárcsak egyetlen cseppje is, az váljék egészen tisztává, ártó hatalomtól mentessé. Tehát a gonosz lelket is képes távol tartani. Mindez csak hit kérdése

– hangsúlyozta a plébános.

Fotó: Mészáros Annarózsa

 

Forrás: zaol.hu
Nyitókép: Mészáros Annarózsa

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva