2018.08.07. 08:20
Gasztro Sokkk, sokkoló finomságokkal
Az ízeké lesz a főszerep ezen a hétvégén Keszthelyen: szombaton és vasárnap a Fő téren első alkalommal rendezik meg a Gasztro Sokkk nevet kapott eseményt. Helyi éttermek, környékbeli termelők kínálják finomságaikat, melyek mellé balatoni borokat, kézműves söröket is kóstolhatunk.

A helyi gasztronómiai kínálatot mutatja be a Gasztro Sokkk, melyet szórakoztató programokkal is fűszereznek a szervezők. Ruzsics Ferenc polgármester hétfőn sajtótájékoztató tartott a hagyományteremtő szándékkal első alkalommal megrendezendő fesztiválról, melyen szombat este Happy Dixieland Band, majd a swinget az elektronikus hangzással ötvöző DJ Ordiman, másnap Gájer Bálint és zenekara lép fel, majd Szabó Attila és Tóth Gábor gitárestje szórakoztatja a közönséget. A kétnapos rendezvényt bemutatók is színesítik.

– Az első napon 13 séf mutatkozik be, második napon a Cekker Bevásárló Közösség helyi termékkel készül – emelte ki a polgármester – ők gyümölcsökkel, zöldségekkel, sajtokkal, kolbásszal, sonkával lesznek jelen. Szavaihoz csatlakozva az egyik résztvevő étterem – a nemrégiben Tapolcáról Keszthelyre költözött, s most a vitorláskikötőben működő Pura Vida – üzletvezetője Árkosi Attila az általuk kínálásra kerülő ízekről szólt.

Ruzsics Ferenc és Árkosi Attila a sajtótájékoztatón

– Igyekszünk mi is a helyi, környékbeli alapanyagokat minél hangsúlyosabban bemutatni. Az egyik fogás keszthelyi szürkeharcsafilé lesz kókuszbundában fekete rizzsel, mangó salsával. Szeretnénk megmutatni a pizzánkat is: egy alap Margheritával készülünk, illetve lesz Pura Vida pizzánk, ami az étteremben serrano sonkával, ricottával, rukkolával készül, ám ezen a rendezvényen – hogy a helyi termelőket is bevonjuk – környékbeli sonkával és ordával lesz – mondta el az étterem vezetője.

A Pura Vida pizzája

Marton-Tamás Renáta marketing- és kommunikációs referens érdeklődésünkre ízelítőt adott a hétvégi rendezvényen kínálandó étkekről: többek között lesz cserszegtomaji báránykolbász, többfajta ízesítéssel, a Halászcsárda keszeggel és rántott fogassal várja a vendégeket, a Johns Pub két féle hamburgert kínál– ezek közül az egyikben kecskesajt lesz, Németh Tamás barbecue tálat készít, a hévízi Brix Bistro étele pedig még meglepetés. Az ételekhez illő borokat kínálnak környékbeli borosgazdák, lesz kézműves sör és koktélokat, limonádékat is kóstolhatnak a vendégek.

Street food kínálat is lesz

A szervezők a legkisebbekre is gondoltak, őket a gyerekligetbe várják majd- melynek tematikája szintén a gasztronómiához kapcsolódik majd. A Kenderkóc népi játszóház lisztes játszóval és babakonyhával mindkét napon várja a családokat, vasárnap a Mintapinty zenekar koncertjét élvezhetik a kicsik.

A részletes program itt olvasható

 

Szöveg és kép: Keszey Ágnes

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva