likeBalaton.hu | 2024.10.22. 20:00
Leszállították a kiskecskével a vonatról, a kutyajegy nem volt elég
Bejárta a közösségi médiát a történet, hogy frissen vásárolt, pici kecskéjével zavarták le a vonatról Zádori Sára Annát. De a kecske kálváriája tulajdonképpen még csak ekkor kezdődött.

Egy igazán szívhez szóló történet, ami az utóbbi napokban nagy visszhangot kapott a közösségi médiában: Zádori Sára Anna kecskéjével szeretett volna vonatozn.

A MÁV szabályai szerint csak kutyajeggyel rendelkező kisállatok utazhatnak a vonatokon, ám a frissen vásárolt apró fekete kiskecskét és gazdáját így is leszállították.

– Egy nagyon kedves fiatalembertől vettem meg a hosszúszőrű, fekete kiskecskémet egy Keszthely melletti településen – emlékezett vissza Zádori Sára Anna, a kis kecske újdonsült tulajdonosa a sonline.hu oldalnak. – Gondoltam felszállunk a vonatra, óvatos voltam, vettem a kecskémnek is kutyajegyet. Kis motorvonat volt, amivel az utazásunkat kezdtük, talán ha 15-en ültünk rajta. Mindenki nagyon kedvesen fogadta, akadt olyan is, aki még sosem látott kecskét. Sajnos, a mikor a kalauz odaért, rögtön felszólított, hogy hagyjam el a vonatot. Hivatkoztam a menetjegyre, de semmilyen érv nem használt, a következő állomáson le kellett szállnunk.

Az eset meglepő, hiszen Sára gondosan megvette a kecskének a kutyajegyet is, de ez nem volt elég ahhoz, hogy folytathassák útjukat. A kalauz nem engedett a szabályokból, így a következő állomáson le kellett szállniuk, még akkor is, ha a kecske kisebb volt, mint egy átlagos kutya.

Sára a következő vonatra pedig már meg sem próbálhatta a felszállást, azonnal elutasították, hiába érvelt, hogy

kisebb a kecske, mint egy átlagos kutya, hiszen talán 10 kg és 60 cm-es.

A kecske, amelyiket nem vitte el a vonat.

A kecske, amelyiket nem vitt el a vonat

Így tovább kellett várakozniuk, és közben rájuk esteledett. A történetnek azonban nem lett rossz vége, hiszen egy kedves család befogadta őket éjszakára, majd másnap egy kamionos segítségével végül eljutottak Budapestre.

A kecske még mindig név nélkül van, bár Sára fontolóra vette, hogy a motorvonatról nevezi el, amelyik nem vitte el őket. Lehet, hogy a Samu név marad, hiszen ez a beceneve annak a vonattípusnak is, amelyikkel nem tudtak utazni.

A kecske nem éjszakai állat, de választása sem sok volt...

A kecske nem éjszakai állat, de választása sem sok volt…

– Évek óta tartok kecskéket otthon, de mindig is vágyam volt egy hosszúszőrű fekete példány – folytatta történetét Sára. – Azért döntöttem az út mellett, mert ha szállítást kérek, az közel hatvanezer forint lett volna. Arra nem számítottam, hogy ilyen kalamajkába keveredünk.

Zádori Sára Anna egyébként még nem adott nevet kecskéjének. Egy barátja a Samu nevet javasolta, de ő mégis hajlik arra, hogy arról a motorvonatról nevezi majd el, amelyik nem vitte el.

(Ha egy MÁV 434-es nem vitte el őket, akkor maradhatnak a Samu névnél, mert az ilyen típusú motorvonatnak is ez a beceneve.)

Nyitókép: illsuztráció

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva