Mihály Szilvia | 2019.02.05. 07:00
Keszthelyen alkot a Balaton költője
Megszámlálhatatlan vers és írás született már a tóról, de én úgy éreztem, bennem is szunnyadnak mély érzések erről a természeti csodáról. Ekkor írtam meg a Balaton dicsérete című művemet - meséli Bajzikné Panni néni.

A húsz évvel ezelőtti verset azóta sok költemény követte, Bajzikné Panni nemrég adta ki kilencedik verseskötetét Igazgyöngyeim címmel.

A kötetek különlegessége, hogy azokat egyik lánya, Anna illusztrálta.

Fotó: Bajzik Anna Alexa

A versek születése

– Mikor született az első vers?

– Legidősebb unokám születésére írtam meg az első költeményemet, ezzel tudtam kifejezni örömömet. Ezután már születésnapokra, évfordulókra és egyéb eseményekre is írtam kis „szösszeneteket”.

A NABE (Nők a Balatonért Egyesület) jubileumi ünnepségére készülve vetődött fel a gondolat, hogy állítsunk össze egy műsort, fókuszban a Balatonnal. Megszámlálhatatlan vers és írás született már a tóról, de én úgy éreztem, hogy bennem is szunnyadnak mély érzések erről a természeti csodáról. Ekkor írtam meg a Balaton dicsérete című művemet.

– Milyen fogadtatása volt az első nyilvános bemutatkozásnak?

– Megmondom őszintén, hogy volt olyan ismerős, aki nem hitte el, hogy ezt a verset én írtam – kacag Panni néni.

Ekkor tudatosult bennem, hogy van affinitásom a verseléshez. Én nem tanultam költészetet, írás mesterséget, ösztönösen születnek a gondolatok és rímek.

Hiszem, hogy folyamatosan fejlődök; stílusban, kifejezésmódban, és egyre merészebb vagyok a témaválasztást illetően is. Emberi természetek, Balatonunk, kedves elfoglaltságom, a tánc, Hévíz egyedülisége, a világmindenség: sok minden megihlet. Mindenkor a saját benyomásaimat, érzéseimet akarom kifejezni.

Gondolatokból költészet

– Mikor jön az ihlet, hogy lesz egy gondolatból költészet?

– Én ezt nem tudom megmagyarázni – nevet Panni néni.

Fotó: Mihály Szilvia

Egy-egy spontán beszélgetés is elég ahhoz, hogy kibontakozzon egy költemény. Nagyon szeretek jártamban-keltemben szemlélődni. Megihletnek a természet színei, illatai, de a csendes éjszakák alatt is születnek versek. Ilyenkor azonnal leírom a feltöltő sorokat, mert a hangulat ugyan sokáig bennem él, de a szavak esetleg elveszhetnek.

Az emberi jellemek, tulajdonságok is sokszor verselésre késztetnek. Történjen akár jó vagy rossz élmény velem, azt versbe formálom. Sokkal könnyebb így kiírni magamból akár egy konfliktushelyzetet is.

Nem titok, egy-egy közösségi alkalomra – évfordulók, vetélkedők – rímelek ún. csasztuskákat, és szívesen írok köszöntőket. Ezek a zöngék mindig egy konkrét célra, alkalomra szólnak.

A természetet dicsérő versek között megtalálható sok-sok balatoni, a Dunántúli-hegység szépségeit leíró vers, Budapest panorámája. Különleges témám Hévíz. A tó gyógyító ereje, a rendszeres fürdési lehetőség, az ott tapasztaltak is sugalltak már költészetre.

– Könnyen elengedi, nyilvánosságra hozza a műveit?

– Szeretem, ha visszajelzést kapok, ha tetszést aratok verseimmel, ha azokat érthetőnek, egyértelműnek, megéltnek, netán magáénak érzi bárki.

Örültem például Dr. Cséby Géza irodalomtörténész ajánlásának, melyet A Balaton dicsérete című kötetemhez írt:

„Bajzikné Panninál egy-egy alkalom, egy-egy hangulat bontja ki az írás kényszerét….készülnek nagyon is női lélekkel megírt opusai. Verseinek zömében a Balaton, a környező hegyek, az évszakok változásának szépségei adják az ihlető erőt. „

Javaslatára „pihentetem” a leírt sorokat. Néha hetek, akár hónapok is eltelnek a csiszolgatással, S Időbe telik, amíg megkapják végső formájukat. Folyamatosan tanulok, tapasztalom a verselést, kötetbe rendezést.

Dr. Cséby Géza irodalomtörténész javaslatára „pihenteti” a sorokat
Fotós: Mihály Szilvia

Nyilvános sikerek

– Hogy kerültek a kötetek nyomtatásba?

– Mindig magán kiadásban adtam ki a verseimet, eszembe sem jutott, hogy egy kiadóhoz forduljak, és nagyobb példányszámban jelenjek meg. A Balaton dicsérete című kötet azonban már egy kiadó segítségével született meg. Egy kedves barátnőm, Pappné Beke Judit (a keszthelyi Fejér György Városi Könyvtár igazgatója) bíztatására szántam rá magam, hogy hivatalosabb formában is megjelenjek. A házi kiadású köteteim 30-40 példányban készültek, ezzel a számmal könyvesboltok és könyvtárak polcára nem lehet felkerülni, csak a baráti kör tudott rólam.

2016-tól állok kapcsolatban az Aposztróf Kiadóval, így már nagyobb közösség számára elérhetők a verseim.

Fotó: Bajzikné Panni, Facebook

Ők adták ki legújabb kötetemet, az Igazgyöngyeimet is. Keszthelyen így már több könyvesboltban is forgalmazzák a műveimet.

– Költőként megméretteti magát nagyobb nyilvánosság előtt is?

– Igen, rendszeresen küldök különböző irodalmi pályázatokra a verseimből, ezeken sikeresen szerepelek. Keszthelyen már ismerik a nevem egyéb közösségi tevékenységeim alapján, de egy országos pályázaton elért eredmény nem konkrétan a személyemnek szól, hanem a verseimnek. Szeretem a Szárnypróbálgatókat, az Info-Szponzort, az Irodalmi Rádiót, akik egy költészeti blogot is készítettek számomra. Örömmel vettem megjelenésemet a Keszthelyi Múzsában.

– Most, hogy az unokák már nagyobbak, mit szólnak ahhoz, hogy róluk szóló versek is megjelennek, nyilvánosságot kapnak?

– Nekik ez annyira természetes, mint az, hogy a nagymama palacsintát süt. Én itthon elsősorban nagymama vagyok, a versírás számukra egy távolabbi dolog. Ha megjelenik egy versem vagy egy cikk rólam, ezzel ők nem dicsekednek, nagyon szerényen örülnek nekem.

Persze, büszkék a mamára, ezt ők is megerősítik a beszélgetés közben. Hiszen kora délután van, és az iskolából hazatérve első útjuk minden nap a nagymamához vezet.

Mit szóltok ahhoz, hogy a mama versel?- kérdezem.

Szerintünk nagyon jó– nevetnek a lányok.

És tényleg, ezen nincs mit ragozni, túlbeszélni, a nagymama verseit ugyanúgy szeretik, mint a palacsintáját.

Az unokák mellett Judit, Panni néni lánya is büszkén újságolja, hogy az iskola nevelői, de tanítványok is rácsodálkoznak, észreveszik édesanyja sikereit.

– Panni néni korábban iskolatitkárként dolgozott. Ismerik a helyi gyerekek a verseit?

– Nagy öröm volt számomra, hogy Dr. Polgárné Pósh Judit az Egry iskola nevelője, a Fejér György Városi Könyvtárban megrendezett versmondó versenyre az egyik diákjával az én versemet, A Balaton dicséretét vitte el, és kapott érte dicséretet!

Nyugdíjasként is aktívan részt vesz a keszthelyi közösségi életben

Panni néni aktív nyugdíjas életet él. Klubtitkára a Bethlen Gábor Nyugdíjas Klubnak, táncol a Népek Tánca tánccsoportban, tagja a NABE Keszthely- és Vidéke csoportjának, valamint helyi Hungarikum Klubnak.

Mint mondja, szeret közösségben, közösségért tevékenykedni, fontos számára a helyi értékek megőrzése.

Boldog, hogy javaslatára már több helyi művészeti csoport is kiérdemelhette a Keszthely értéke címet.

Kiemelt kép: pixabay
Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva