Péter Árpád | 2024.05.03. 12:00
Koszorú került a tóra – elindult a turisztikai évad
Keszthelyen, a Balaton turisztikai évadnyitóján – a hagyományoknak megfelelően – megkoszorúzták a tavat a jó szezon reményében, s ezúttal kitüntetéseket is átadtak a Zenepavilon színpadán.

A móló bejáratánál színes forgatag fogadta a látogatókat, akik szerda délben tanúi lehettek a 379. számú Feltámadás cserkészcsapat ünnepélyes fogadalomtételének, amelyben a Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvószenekar működött közre. Később, a színpadon Manninger Jenő, Keszthely polgármestere leszögezte: „joggal nevezhetjük Keszthelyt a Balaton ajándékának”.

A 379. számú Feltámadás cserkészcsapat elmaradhatatlan részvevője a Balaton évadnyitó ünnepének Keszthelyen Fotó: PBÁ

A Balaton élményét kínálja

– Már csak ezért is szeretnénk olyan partot, amely nemcsak szerves része a város szövetének, hanem egész évben együtt lélegzik, él s lüktet vele, és ez a minden itt élő vagy ide látogató számára teljeskörű Keszthely-élmény egyúttal Balaton-élményt is kínál, mert a kettő elválaszthatatlan egymástól – fogalmazott a városvezető, hozzátéve: bár sok még a tennivaló, ám máris komoly eredményeket tudnak felmutatni.

A Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvószenekar Kiss Tamás karnagy vezetésével ezúttal is aktív részese volt az évadnyitónak Fotó: PBÁ

Ismét a legjobb tíz között

A város visszakerült a tíz legvonzóbb hazai turisztikai célpont közé: az előző esztendőhöz képest tavaly 40 százalékkal több, mintegy 320 ezer éjszakát töltöttek Keszthelyen a vendégek, s ennek következtében 70 százalékkal emelkedett az idegenforgalmi adóból származó bevétele a Balaton fővárosának, így pedig „több jut városfejlesztésre, utak és járdák felújítására, vagy éppen kulturális programokra s a civil szervezetek, egyesületek támogatására”, emelte ki Manninger Jenő.

Kiemelkedő teljesítmények

A keszthelyi évadnyitón átadták a kiemelkedő teljesítményeket elismerő Balaton-díjakat. Ezt megelőzően Lombár Gábor, a 120 éves Balatoni Szövetség elnöke elmondta, „minden egyes település teszi a maga dolgát, hisz egyre szebbek lesznek a falvak, városok és minőségibbek a rendezvények”.

– Ez a díj azoknak jár, akik valamivel többet nyújtanak, mint az átlag. Ők a Balaton kiválóságai, akikre büszkék lehetünk – szögezte le Lombár Gábor.

 

Az idei díjazottak

A 2023. évi Balaton-díjat Bartos Erika meseíró, dr. Simon Attila, a Herendi Porcelán Manufaktúra Zrt. vezérigazgatója és Vollein Ferenc, a naiv neoreneszánsz irányzatot idehaza egyedül képviselő festőművész vette át Lombár Gábortól és Manninger Jenőtől.

A Balaton-díjat Bartos Erika, Vollein Ferenc és dr. Simon Attila vette át a kép két szélén látható Lombár Gábortól és Manninger Jenőtől
Fotó: Belovári András

A nap során a résztvevők, követve a szokásokat, egy hajó fedélzetéről megkoszorúzták a Balatont, jelképesen – s jó reményekkel – elindítva a 2024-es szezont.

 

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


 

 

Forrás: zaol.hu
Nyitókép: Péter Árpád

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva