magyarnemzet.hu / Gulyás J. Attila | 2020.09.14. 10:00
Látogatók ezrei fordultak meg a balatoni kutyás strandokon
Sikerrel zárta a nyári szezont a Balaton legújabb turisztikai attrakciója, a keszthelyi Kutyás park, -strand és -piknikkert. Az ország első kutyás-kutyabarát közösségi terén a fürdési lehetőség mellett kutyajátszótér, kutyás bolt és persze jutalomfalat is várta a négylábú vendégeket.

Felülmúlta a várakozásokat a nyári szezonban tett látogatások száma, három hónap során naponta 250–300 személy volt kíváncsi a keszthelyi ebbarát strandhelyre, ahol általában a kutyák száma is meghaladta százat egy-egy nyitvatartás alatt. A három nyári hónap alatt közel tízezer ember látogatott el hozzánk – áll a létesítmény üzemeltetőjének közleményében.

– Az ország minden pontjáról érkeztek vendégek, sőt a környező országokból is, elsősorban Ausztriából és Szlovéniából. Volt, aki egy hetet itt töltött, és élvezte a másutt nem elérhető, kutyát és gazdáját egyaránt kényeztető szolgáltatásokat – ismertette Sziládi-Kovács Tibor, a Kutyabarát magazin alapítója, a keszthelyi létesítmény ötletgazdája.

Mint jelezte, a járvány miatt nehezen indult szezon arra az elhatározásra juttattak a létesítmény üzemeltetőit, hogy nem vezetik be az eredetileg tervezett belépőjegyet, elősegítve ezzel is a turizmus újraéledését.

– A szezon elején megnyitott kutyás park azonnal az ebtartók kedvenc közösségi terévé vált, és bebizonyosodott ez a létesítmény hiánypótló a kutyabarátok körében – írta Sziládi-Kovács Tibor.

Keszthelyi kutyás strand – Fotó: Keszey Ágnes

A balatoni kutyás turizmus négyezer négyzetméter alapterületű, sekély vizű partja, játszótere Keszthelyen továbbra is ideális lehetőséget nyújt a négylábúak játékos lemozgatására, és akár a trenírozásukra is. Augusztus végén csak a nyári szezon ért véget a híressé vált kutyabirodalomban, mivel a meghatározott napokon ősszel, télen és tavasszal is várják a látogatókat. A következő évre pedig újabb ötletekkel, tervekkel készülnek, és májusban megnyitják a nyári kutyabarát szezont.

A Balatonnál jelenleg három kutyás strand várja az állatbarátokat – a 2016-ban megnyitott fonyódi, a legújabb keszthelyi és a két éve kialakított földvári, de ezek mellett örülnének a kutyabarátok, ha a tó északi oldalán is nyílnának számukra alkalmas fürdőhelyeket. A kör várhatóan tovább bővül.

– Úgy tudom, hogy a siófoki ebtartók, illetve az ott nyaralóingatlannal rendelkezők is szorgalmazzák, hogy a város 17 kilométeres partszakaszán jelöljön ki az önkormányzat egy, a kutyák és gazdáik közös fürdőzésére alkalmas vízterületet – jelezte a Magyar Nemzetnek Sziládi-Kovács Tibor.

 

 

Nyitókép: Olvasói fotó/Makkay Dóra

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva