zaol.hu/Péter B. Árpád | 2022.06.04. 08:00
Megvan Keszthely Város Tortája
Folytatva a tavaly életre hívott kezdeményezést, idén is megválasztották Keszthely Város Tortáját, két kategóriában. A nyerteseket a szombati, a település első írásos említésének 775. évfordulóját ünneplő programon hirdetik ki.

Keszthely 1247-ben szerepel első ízben írott forrásban, a veszprémi káptalan oklevelében. Ennek emlékére változatos programokkal készül a város az előttünk álló hétvégére, a város napjára, amelyhez kapcsolódva, akárcsak tavaly, idén is kiválasztották a város tortáját és reformédességét.

Az előző esztendőhöz képest újdonság volt az idei kiírásban, hogy nemcsak keszthelyi, hanem minden zalai cukrászda nevezhetett. A jelentkezéseket hagyományos, vagy reform („mentes”) kategóriákban várták, olyan új, saját recept alapján elkészített tortákkal, amelyek kreatív ötletek alapján, lehetőleg magyaros, regionális ízvilággal készültek.

A kiírásra végül kilenc pályázat érkezett, a beérkezett kreációkat pedig szakmai zsűri bírálta el a keszthelyi VSZK tanéttermében.

A zsűritagok a benevezett tortákkal. Még néhány órán át titkos, kik nyertek
Fotó: zaol.hu

 

A grémium tagja volt Vozár Péterné alpolgármester, Őry Rózsa kabinetvezető, Vizlendvai László, a ZSZC főigazgatója, Kövérné Kalmár Mónika, a Balatoni Kör elnökségi tagja, Fazekas Eufrozina, a Hotel Helikon igazgatója és Kovács Eszter, a reformkategóriában tavaly győztes Pille süti tulajdonosa.
Mint az önkormányzat közölte, hagyományteremtő és közösségépítő céllal hirdették meg tavaly első ízben a Keszthely Város Tortája pályázatot, amely sok pozitív visszajelzést kapott a helyben élőktől és a turistáktól egyaránt, így nem is volt kérdéses a folytatás.
Az idei nyerteseket azonban a szervezők nem árulták el, mert meglepetésnek s édes örömünnepnek szánják az eredményhirdetést, azt azonban ígérik, hogy a győztes remekek már a városnapi hétvégén kaphatóak lesznek, s a látogatók később is megkóstolhatják a cukrászkreációkat.
A pályázat eredményhirdetését szombaton 10 órakor, a Fő téren kezdődő városnapi ünnepen tartják.

Tovább olvasnál? Nézd meg ezeket is!

Keszthelyi ízek – édesen

 

Örömkönnyek a lángos után, édes élet mindenmentesen

Szigligeten robban a gasztrobomba!

 

Forrás: zaol.hu
Nyitókép: Keszthely Város Tortája 2021 Fotó Sajtófotó – Hello Keszthely/archív

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva