likeBalaton.hu | 2022.10.28. 18:00
Mozart Requiemje csendül fel a keszthelyi Bazilikában
Keszthelyen a kis Szent Teréz Plébánia szervezésében október 29-én a Budapesti Don Bosco ének- és zenekar adja elő Mozart utolsó művét, a Requiemet.

A koncert résztvevői halottak napja közeledtével ezzel az előadással emlékezhetnek meg elvesztett szeretteikről Keszthelyen.

Neves előadók mutatják be Mozart művét

A budapesti Egyetemi templom Don Bosco ének- és zenekara 1975-ben alakult Dauner János szalézi szerzetes pap vezetésével, dr. Khirer Vilmos, a Központi Papnevelő Intézet akkori prefektusa kezdeményezésére. A kezdetben 8-10 tagú együttes mára több mint 100 tagot számlál; a kórus tagjaiból alakult zenekar létszáma jelenleg mintegy 35 fő.
Óvodás, általános iskolás, középiskolás, egyetemista ifjúságtól a felnőttekig mindenféle korosztály megtalálható az énekkarban.
Don Bosco ének- és zenekar repertoárja felöleli az egyházi év ünnepköreit és az európai zenetörténet széles palettáját. Repertoárján kb. 120-140 mű szerepel.

Az emlékezők muzsikája

Wolfgang Amadeus Mozart Requiem című (K 626) d-moll gyászmiséjét 1791-ben komponálta, élete utolsó darabjaként. Ez a legnagyszerűbb és legelismertebb műve, bár mások fejezték be. Az élete utolsó évében járó Mozart éppen A varázsfuvolán dolgozott, amikor egy titokzatos, magát megnevezni nem akaró idegen jelent meg nála, hogy tőle gyászmisét rendeljen. A zeneszerző ekkor már halálos beteg volt, ami meg is akadályozta abban, hogy a a hatalmas művet befejezze. Mozart halála után legkedvesebb tanítványa, Franz Xaver Süssmayr fejezte be a töredéket.

Szólisták: Szabóki Tünde szoprán, Heim Mercedes alt, Pálmai Árpád tenor, Cser Péter basszus. Vezényel Benyus Sándor.

Nyitókép: Illusztráció/Pixabay

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva