Mészáros Annarózsa | 2024.07.07. 08:00
Reziben még dinóhátra is pattanhatsz!
Életnagyságú dínók mozgolódnak és hangoskodnak a Dino- és Kalandpark Rezi-ben, de ez csak az egyik látványelem csoport a megannyi látni- és kipróbálni való közül.

Friss levegő, csodálatos panoráma, zöld liget fogad minket a Rezi dombtetőn, s néhány méter múlva meg is pillanthatjuk az első, emeletes ház magasságú őslényt, ahogy hajlongva ijesztgeti az aprónépet. Flóra Lászlóné Tünde ügyvezető kísér minket végig a 2,3 hektáros park egy részén.

– Parkunk éppen 10 éves, 2014-ben nyitotta meg kapuit a zalai lankákon, mely hosszasan, évekig tartó előkészítő munka folyamatának eredménye. Családi vállalkozásunk 10 év óta szeretettel várja és fogadja a családokat, csoportokat, kikapcsolódásra vágyókat. Akkor ez volt az első ilyen jellegű tematikus park Magyarországon, amely a dinoszaurusz témakörre jött létre. Egész évben nyitva vagyunk, s a dínók mellett más attrakciók, élményelemek, játékok is találhatóak, kipróbálhatóak a parkban. Úgy alakítottuk ki az élményparkot, hogy minden korosztály tudjon szinte minden játékot használni, élvezni. Bárki jól érezheti magát, aki ezzel a céllal indul el hozzánk. Csapatunk próbál mindent megtenni azért, hogy az ide látogató vendégek jól érezzék magukat, kellemesen töltsék szabadidejüket; de fontos, hogy a vendégek akarják is jól érezni magukat.

Dínók minden méretben

A nagyobb, mozgó dinókat ugyan nem szabad megfogni, de vannak példányok, amelyekre rá lehet ülni, sőt még néhány kört is lehet menni velük.

– Dinóink élethű nagyságúak, mozognak, hangot adnak. Vannak olyan dinoszauruszaink, amelyeken nyereg van és állóhelyben mozognak, illetve olyanok is, amikre szintén rá lehet ülni sétálnak, gurulnak.

Dino kisvonat, csónakázó, fánkcsúszda, játszóterek, akadálypálya, kötél- és csúszó pálya, kincsmosás, rodeózás és sok más egyéb attrakció arzenálja mellett található az egy-egy zsetonnal induló mini fülkés markoló- és egyéb játékgépek, csocsó- és léghoki asztalok.

– A fülke nélküli kanalas markolókat úgy gyártották, hogy a gyerekek mögé felnőtt is be tud ülni. S gyakorta fordul elő, hogy a szülő, nagyszülő tovább marad, mint a gyerek – meséli nevetve Tünde. – Kezdetben több ilyen típusú mini markoló játékgépünk volt, de ma már csak ez a két utolsó működőképes darab áll rendelkezésre.

Extrém élmények a magasban

A dinókon és a játékokon túl az extrém sportolóknak is kedvez a remek panorámával rendelkező park.

– Kötélpályánk acél oszlopokra szerelt kétszintű létesítmény, mely eddig szintén egyedülálló volt Magyarországon – kalauzol át minket Tünde a park másik részére, ahol égbenyúló acél oszlopokból, drótkötelekből, különböző nehézségi fokú feladatokból kialakított akadálypálya tornyosul.

– Az alsó pálya 80 cm magasan van, a felső pálya pedig hat és fél méteren. Animátoraink mindig az alsó pályát javasolják először kipróbálásra a felnőttek számára is gyakorlásra, bemelegítésre. Alul 25, felül pedig 26 pályaszakaszunk van, ami még egy gyakorlott alpinistának is akár 2,5-3 óra hosszába kerül, hogy teljesítse a feladatokat. Vannak olyan vendégek, akik csak kötélpályázni jönnek hozzánk.

Egész évben nyitva!

A park a hazai és a külföldi látogatók számára egyaránt népszerű. November és április között néhány játék ‘téli álmot alszik’, ebben az időszakban a nyitvatartás és a jegyárak is változnak.

– Kitartásunkkal, szorgalmunkkal, céltudatos munkánkkal, a kínálkozó lehetőségekkel élve a nehezebb időszakokat is túléljük. A bérletes – ez azt jelenti, hogy ha adott időszakon belül ötször eljönnek hozzánk, akkor hatodik alkalommal ajándék belépővel kedveskedünk, melynek nincs semmilyen plusz költsége –, a visszajáró vendégeink visszajelzéseit, valamint a közösségi oldalunkon több mint 40.000 követőnk és először nálunk járó látogatóink bizalmát egyaránt köszönet illeti, mivel ez is erőt ad Csapatunknak.

Nézd meg Reziben készült fotóinkat!

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


Nyitókép, fotók: Mészáros Annarózsa/likeBalaton.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva