Mészáros Annarózsa | 2024.07.22. 16:00
Szonárral és defibrillátorral bővült a vízimentők hajója
A Keszthelyi Vízimentők újításokkal és felkészülten várták az idei szezont.

– Az idei évben kiemelkedő figyelemmel és lendülettel készültünk a szezonra – mondja Molnár Máté, a Keszthely Vízimentő Közhasznú Egyesület elnöke. – Ennek következtében több beruházásunk megvalósult, és a mentőhajót tudtuk fejleszteni egy szonár berendezéssel, amivel eltűnt víz alatti tárgyak, illetve személyek keresése is lehetővé válik. Ennek az eszköznek minden 30 méter jobbra, 30 méter balra a hatósugara, ez az a vízterület, amit egyszerre pásztázni tud. Viszont ahhoz, hogy pontos képet kapjunk 5-10 métert kell vizsgálni, amire többször rá kell menni egy-egy észlelésnél, mert egy torzformát látunk a víz alatt, aminek árnyéka van a szonár képen, és több szögből kell felvételt készíteni, akkor fogunk egy valósabb képet látni.

– A napokba megérkezett egy félautomata defibrillátor, ami a mentőhajó részét képezi, tehát ha az adott szituáció úgy kívánja egy strandon, akkor a mentőhajó jó esetben gyorsabban oda tud érni, mint egy közúti mentő, s azonnal be tudunk avatkozni, ha szükséges.

Az Egyesület, hogy az ügyeleti szolgálatot zökkenőmentesen teljesíteni tudja beruházott egy, a mai kornak megfelelő légkondicionált ügyeletes konténer kialakításába. A tagság jelenleg 32 főből áll, ebből 18-an mentéskor is bevethetőek. Folyamatos tréningekkel tartjuk frissen a tagságot, minden szerdán házon belüli foglalkozást tartunk a vízimentéssel, illetve a technikai vízimentéssel kapcsolatosan.

A Keszthelyi Vízimentő Közhasznú Egyesület volt a Balatonon az első olyan csoport, amely kizárólag vízimentő ellátásra szerveződött, és mind a mai napig karitatív alapon működik. 1990-től egyesületi majd 1999-től közhasznú egyesületi formában végzik tevékenységünket. Mentő tevékenységük során évente 30-35, potenciálisan veszélyben lévőt mentenek ki a Balatonból. A tagság az évek során mentő és segély kikötőt és bázist épített ki Vonyarcvashegyen. Jelenleg 2 mentőhajóval dolgozik a 38 fős felnőtt tagság, elsősorban a Balaton nyugati-medencéjében. Működésük költségeit tagságunk és pártoló tagságuk, valamint a vízi rendezvények biztosítása és az eszközmentési feladatok biztosítják.

A dolgos hétköznapok

– Behívó szolgálatot látunk el. Egy mentős tartózkodik a kikötőben napközben, illetve éjjel. Ha esemény van, akkor a mentős hívja be a hajóvezetőt. Péntek este 19 órától vasárnap este 19 óráig a hajóvezető és a mentős is a kikötőben tartózkodik. Tehát akkor nem egy behívós, hanem egy azonnal reagáló csapat van jelen. A Nyugati-medence tartozik hozzánk, ami Keszthelytől Badacsony, illetve Fonyód vonaláig tart – ismerteti a munkarendet Máté.

– A szezonban három alkalommal vonultunk. A keszthelyi móló előtt 2 elektromos kis csónak elsodródott a hajózási útba, ez egy eszközmentés volt. Néhány nappal később egy műszaki hibás elektromos hajót kellett visszavontatnunk Keszthelyre. Az elmúlt szombaton a fokozódó déli szél miatt a vízi rendészet kért fel minket arra, hogy a Balatonmáriafürdő – Balatonfenyves előtti vízterületen állandó jelenléttel legyünk délután és az esetleges elsodródásokat megelőzzük és visszavigyük a partra.

Be kell tartani a játékszabályokat

– A víz nem játék, a vizet tisztelni kell. Ha betartjuk a játékszabályokat, akkor kegyes. Ha erre fittyet hányunk, akkor viszont kegyetlen!
Az időjárásra figyelnünk kell, nem szabad felülbecsülnünk a saját fizikumunkat, a saját erőnlétünket, mentális állapotunkat. Észszerűen kell mérlegelni egy-egy szituációt, adott esetben egy veszélyhelyzetet. Ez bármikor kialakulhat, egy kisgyermek is okozhatja, vagy egy meggondolatlan vízbeugrás, aminek akár szívinfarktus is lehet a következménye. Vagy adott esetben csak egy gumimatrac után úszás, amit fúj a szél – nem ér annyit egy 3000 forintos gumimatrac, mint egy emberélet – hangsúlyozza Máté a strandolás játékszabályait.

– A forró nyári napokon fontos az árnyékba vonulás, sok folyadékot kell inni és folyamatosan pótolni azt! Nem lehet elégszer elmondani, hogy a vízbe, felhevült testtel nem szabad beleugrani! Illetve fontos a napvédőt használata és a sapka, kalap viselése, hiszen könnyen napszúrást kaphatunk!

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


Nyitókép, fotók: Mészáros Annarózsa/likeBalaton.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva