Péter B. Árpád / zaol.hu | 2022.09.24. 10:00
Újra várja a vendégeket a keszthelyi Hotel Helikon
Átadták a 11 milliárd forintból megújított Hotel Helikont. A Balaton-parti beruházást a Kisfaludy-program mintegy négymilliárd forinttal támogatta.

Hotel Helikon anno

Az avatóünnepségen Manninger Jenő, Keszthely polgármestere felidézte: 1971-ben nyílt meg a Helikon szálló, amelynek 240 szobájából 120 fűtött volt, ami akkoriban még kuriózumnak számított, s a beruházás néhány évvel megelőzte a hévízi hotelek építését, így akkoriban a gyógyfürdő vendégei is itt szálltak meg.

A korábbi szálloda utolsó éveit jobb elfelejteni, hiszen az akkori tulajdonosok nem költöttek rá, nem fejlesztették, s emiatt már nem volt vonzó.
– Ezért rendkívüli fontosságú, hogy a kormányzat a Kisfaludy-programmal támogatást adott a felújításához”, amely új korszakot nyithat a város és a térség idegenforgalmában, „hozzájárulva ahhoz, hogy ne csak a mennyiségi, hanem a minőségi turizmus is növekedjen Keszthelyen.

Nagy Bálint beruházási államtitkár, országgyűlési képviselő azt mondta, jelentős és történelmi pillanat ez, hiszen olyan fejlesztés zárul, amely nemcsak a város, a térség, hanem az egész Balaton-part szempontjából kiemelkedő – s egyben szimbolikus – jelentőségű.

Leszögezte: 1971-ben pont azokkal a célokkal indult a szálloda, amelyet a felújítás után is képvisel, vagyis: legyen Keszthelynek, mint a Balaton egyik központi településének egy olyan jelentős, vízparti szállodája, amely alkalmas arra, hogy egész éves szolgáltatást nyújtson, s több száz vendéget szolgáljon ki egy időben, minőségi módon.
– Ráadásul mindezt úgy, hogy a lehető leginkább beleilleszkedjen a város Balaton-parti részének teljes szövetébe, mindez idomul a néhány éve elindított városfejlesztési koncepcióhoz, a mintegy 4,5 kilométeres partszakasz teljes megújításához.

Keszthely ikonikus szállodáját 11 milliárd forintból újították fel

Hotel Helikon ma

Lázár János építési és beruházási miniszter avatóbeszédében kijelentette, több évtizedes problémát old meg Keszthely életében ez a beruházás, amely visszaadja a város szimbolikus épületét a turistáknak, s ezzel helyreáll az élet rendje. A szálló az egész várost szolgálja gazdasági erejével, megtermelt adójával, s hozzájárul a magyar turizmus és a Balaton fejlődéséhez is. A tárcavezető úgy fogalmazott: a kormányzat stratégiai célkitűzéseit bármilyen gazdasági nehézség közepette sem fogja soha feladni, s Magyarországon kiemelt cél a Balaton további fejlesztése. Balatonfüred és Siófok után most Keszthelyen a sor, a következő évek erről szólnak majd.

– A kormány az elmúlt időszakban súlyos tízmilliárdokkal járult hozzá a magyar turizmus újjáélesztéséhez, a belföldi turizmus megerősítéséhez, amivel alapvető gazdasági érdekünk az, hogy minden magyar honfitársunk eljusson a Balatonra, élvezze s szeresse azt, és megvalósuljon az a gondolat, hogy a Balaton mindenkié.

Tömegközlekedéssel is eljuthatsz a Balatonra! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!
:

Forrás: zaol.hu

 

 

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva