MTI | 2018.09.05. 14:00
Verklimuzsika tölti be Keszthelyt
Számos visszatérő résztvevővel, több mint 40 zenélő szerkezettel rendezik meg ezen a hétvégén a verklifesztivált Keszthelyen.

Az évekkel ezelőtt Keszthelyen letelepedett és zeneautomata-múzeumot nyitott svájci Hansjörg Surber volt a kezdeményezője a fesztiválnak, amelyet hatodik alkalommal tartanak a Balaton-parti városban – közölte Bubla Zoltán szervező, a Keszthelyi Turisztikai Egyesület elnöke.

Eddig mintegy 70 résztvevő jelezte érkezését, ami több mint 40 zenélő szerkezetet jelent. A legtöbb kíntornás Németországból és Ausztriából érkezik, de svájci, szlovák, szlovén és holland verklisek is elhozzák a cipősdoboztól az autónyi nagyságig terjedő méretű zenedobozaikat. Rajtuk kívül – szintén visszatérőként – három magyar is lesz a résztvevők között.

A kétnapos fesztivál szombaton délelőtt kezdődik, estig a keszthelyi Fő téren, a sétálóutcán és a piac környékén lesznek hallhatók a felhúzható, tekerhető zenélő eszközök. Este a Fő téri színpadon egy öttagú litván zenekar szórakoztatja a közönséget, majd a harmonikás Babicsek Bernát és a Balaton-part Ifjúsági Fúvószenekar muzsikál. Vasárnap szintén délutánig tart a kíntornások utcai „fellépése”, zárásként pedig az összes résztvevő együtt szólaltatja meg zenélő szerkezetét a Fő téren.

A rendezvényt idén másfél millió forinttal támogatja az önkormányzat és más szponzorok is segítik a lebonyolítást. A helyi turisztikai egyesületen kívül a keszthelyi vállalkozók klubja, a Belvárosi Kereskedők Egyesülete, valamint a Balatoni Borbarát Hölgyek Egyesülete vesz részt ezúttal is a szervezésben.

Részletek a programról itt.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva