40 éves A kockásfülű nyúl
Helyszín Keszthely, Kossuth Lajos utca 28
Időpont
A 2018. október 26-28. között hatodik alkalommal megszervezett Országos Rajzfilmünnep keretében már több mint 100 helyszínen ünneplik országszerte − mozikban, művelődési és közösségi házakban, könyvtárakban − ingyenes vetítésekkel az Animáció Világnapját

Különleges alkalom az ünneplésre, hogy 40 éve láthattuk először a televízióban A kockásfülű nyulat. Idén Budapest mellett az ország mind a 19 megyéjében lesz rajzfilmünnep, és már több mint 90 település és több mint 100 helyszín csatlakozott. A filmvetítések mellett a helyi szervezők gyakran más programokkal is készülnek.

Keszthelyen a Goldmark Károly Művelődési Központban várják rajzfilmvetítések az érdeklődőket.

Program:

Október 27. szombat

11. órától A kockásfülű nyúl

A kockásfülű nyúl Marék Veronika és Richly Zsolt kultikus rajzfilmsorozata. A különleges tulajdonságokkal felruházott hős nevét hosszú füleiről kapta, amelyeket összecsavarva propellernek használ, és így repülni is tud. A néhány perces epizódokban ő az örök konfliktusmegoldó: ehhez felhasználja különleges képességeit is, de alapvetően belső tulajdonságai segítik.

16 óra VUK

A rókacsaládban “gyermekáldás” van. Mind életrevaló, de egy különösen csintalan. A szülők úgy vélik, nagyapjára ütött és ezért a Vuk nevet adják neki. Amikor árván marad, nagybátyja, a híres Karak veszi pártfogásába. Befogadja barlangjába és vadászni tanítja. Vuk ügyes tanítványnak bizonyul, és Karak legnagyobb örömére ügyes, bátor rókává fejlődik. Okosságát bizonyítja akkor is, amikor a rókalányt kiszabadítja a vadász fogságából. Egy hajtóvadászat során Karak feláldozza életét a fiatalok megmentéséért. Vuk és Iny családot alapítanak, majd sok borsot törtek a vadász és kutyái orra alá.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva