8360 Hajtógató Könyvbemutató és beszélgetés | Keszthely
Időpont
"Hogy milyen valójában a mi Keszthelyünk — az ebből a műből sem fog kiderülni, hiszen szándékoltan a teljesség igénye nélkül készült, de irányultságában azért mégis csak a teljesség felé tart. "
„Hogy milyen valójában a mi Keszthelyünk – az ebből a műből sem fog kiderülni, hiszen szándékoltan a teljesség igénye nélkül készült, de irányultságában azért mégis csak a teljesség felé tart. Ebben a könyvben kilenc keszthelyi lakos sajátos stílusa, lelkialkata szerint örökíti meg azt a hetven helyet, házat, fát, eseményt, ami számára ezt a várost szerethetővé teszi, vagy amelyben megragadhatónak érzi a város keszthelyességét.
A nagy Keszthely képnek csak egy kis része ez az alkotás, ugyanakkor épp befejezetlenségével és töredékességével többeket megindíthat a város önmagára eszmélésének véget nem érő folyamatában.”
Könyvet bemutatják:
Somogyi Győző (Kossuth-díjas festőművész)
Hegyi Zoltán (a sexepil zenekar egykori énekese, publicista)
Fellépnek:
Babos Judit (zongora) és
Merics Edit (szaxofon)
Tóth Gábor „Matula”& Szabó Attila „Pasco” (gitár)
Az est háziasszonya:
Mészáros Annarózsa
Helyszín: Klassz Kultbisztró
Keszthely, Kossuth Lajos utca 41.
Keszthelyre tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!
Tervezd meg az utazást!
:
Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva