Az underground előadó: Antonia Vai
Helyszín Keszthely, Kastély utca 17
Időpont
Telefonszám
Antonia Vai egy svéd/magyar énekes-dalszerző. Megnyerő egyéniségével, dinamikus előadásával és nyers szövegeivel Antonia zenéje egy szenvedélyes történetet mesélő utazás.

A Stockholmban született énekesnő 2013-ban azért érkezett Budapestre, hogy felkutassa a gyökereit, de Antoniát úgy megfogta a város, hogy azóta is pesti lakos. Budapesten Antonia gyorsan a magyar underground zenei élet meghatározó előadójává vált. 2014-ben felvette „Stories After Bedtime” című albumát, melyre számos országos tv- és rádióadó felfigyelt. Körbe turnézta az országot a Quimbyvel, kiadott két dalt a Bohémian Betyars-szal, fellépett az összes nagy fesztiválon (Sziget, Volt) és játszott az MR2 akusztikban. 2015 júniusában első önálló teltházas koncertjét adta a Művészetek Palotájában. 2015-ben megjelent a „Tightrope” nevet viselő Ep-je, majd 2017-ben jelent meg ötödik albuma „Ritual” címmel. (Amazon Ház)

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva