Kiegyezés
Helyszín Keszthely, Fő tér 3
Időpont
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes mutatja be Keszthelyen a Balaton Színházban a Kiegyezés című darabját.

1867-ben kompromisszumok árán – de bízva Magyarország jövőjében – a forradalmat véresen megtorló hatalom és a Deák Ferenc vezette szilárd többségű magyar politikai elit között létrejött a kiegyezés. Az ellentmondásos és sokat vitatott történelmi tények ellenére a kiegyezés soha nem látott gazdasági és kulturális fellendülést hozott Magyarországon, s megkezdődhetett a „boldog békeidők” rövid, ámde feledhetetlen korszaka.
Népi táncaink és viseleteink gazdagsága, szépsége, hagyományaink sokszínűsége egyre inkább a műveltebb réteg látókörébe került, s maga a parasztság is egyre büszkébben és igényesebben tekintett saját kultúrájára.

Valósággal burjánzott a díszítőművészet, színesedtek a viseletek, miközben a különböző nemzetiségek – megtartva saját kultúrájukat – békében megfértek egymás mellett.
150 évvel a kiegyezés után népművészetünk e soha nem látott virágzásának kívánunk emléket állítani, bemutatva a magyar nép és a mellettünk élő nemzetiségek virtuóz táncait, gazdag viseletkultúráját, csodálatos zenei világát és szokásait.

Jegyár: 2.500 Ft

Rendező, koreográfus: Zsuráfszky Zoltán

Forgatókönyvíró, dramaturg: Zs. Vincze Zsuzsa
Zeneszerzők: Rossa László, Szabó Dániel, Szarka Tamás
Zenei szerkesztők: Papp István Gázsa, Szabó Dániel
Látvány: M. Nagy Richárd
Jelmez: Zs. Vincze Zsuzsa
Díszlet: Götz Béla
Koreográfusok: a meghívott együttesek koreográfusai, valamint Sánta Gergő, Zs. Vincze Zsuzsa és Zsuráfszky Zoltán
Táncos asszisztensek: Tompa Attila, Tókos Attila

Közreműködő színészek: Farkas Dénes
Hangfelvételről: Oberfrank Pál és Rátóti Zoltán
Meghívott együttesek: Hosszúhetényi Népi Együttes, Zengővárkonyi Népi Együttes és zenekara,
Bagi Muharay Elemér Népi Együttes

Közreműködik a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és zenekara
Művészeti vezető: Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas, Kiváló művész

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva