Közlekedjen okosan földön, vízen és levegőben! - városi séta
Helyszín Keszthely, Kastély utca 11
Időpont
A 19-20. század fordulójának motorizált világát bemutató és az Amazon Ház Látogatóközpont elől induló városi séta során kiderül, hogy hogyan fogadták varoslakók az 1900 májusának utolsó napján megjelent első automobilt Keszthelyen.

Többek közt az is, hogy ki volt az a száguldozó pénztáros, aki még a balatoni park békéjét is felverte automobiljával, ezzel veszélyeztetve a sétálók testi épségét, milyen autócsodák voltak a Festeticsek tulajdonában, hol lehetett az 1910-es években benzint kapni és az érdeklődők megismerhetik az 1912-es gépjárművezetési vizsga néhány kérdését és a Keszthely-Hévíz villamosvonal első világháború előtti történetét is. Ám nemcsak a földön járunk, hanem az ég felé is pillantunk, hiszen a századelőn nem volt ritka, hogy léghajó szállt el a város felett és a keszthelyiek izgatottan készültek az 1912. augusztusi balatoni repülőnapra is. Megtudhatjuk, hogy kik voltak azok a keszthelyi kereskedők, akik a repüléstörténetbe is szerették volna beírni a nevüket és azt, hogy hol lehetett jegyet vásárolni egy balatoni hajókirándulásra.

A városi sétejegy ára: 1800 Ft (26 év alattiaknak és 62 év felettieknek 900 Ft.) Sétajegyek válthatók a Helikon kastély pénztáraiban. Várunk minden érdeklődőt sok szeretettel!

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva