Pál Dénes koncert
Helyszín Keszthely, Fő tér
Időpont
Ünnepi koncertre várja Keszthelyen Pál Dénes a rajongóit!

Varázslatos koncertre készül december 8-án Pál Dénes Keszthelyen.

A sok éves biztatás hatására, több kisebb énekversenyen elért jó helyezés után 2012-ben jelentkeztem a Voice – Magyarország Hangja című műsorba, amelyet a közönség támogatásának köszönhetően megnyerhettem, 2013-ban pedig Agárdi Szilvivel közös dalunkkal, a Szíveddel lással döntőbe kerültünk az Eurovíziós Dalfesztivál hazai versenyében-tudtuk meg a fellépőtől.

2014-ben immár szólóelőadóként ismét bejutottam A Dal döntőjébe, Brave new world című számommal. Ugyanebben az évben megnyertem a TV2 Sztárban sztár című műsorának második évadját, és elkezdtem dolgozni egy fantasztikus emberekből verbuválódott zenekarral is, akikkel egyre több az élő fellépésünk. Még csak az elején járok, de már biztosan tudom: a zene az én utam, és hiszem, hogy hosszú, boldog út lesz ez.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva