Samsara - A lét örök körforgása filmvetítés
Helyszín Keszthely, Fő tér 3
Időpont
Telefonszám
Mindazokat várják a Samsara című film vetítésére a keszthelyi Balaton Színházba július 11-én, akik a nyári nyüzsgésben, a balatoni kikapcsolódásban is elmélyülésre, elgondolkodásra vágynak.

A Távcső – mozipótló filmklub soron következő rendezvényeként július 11-én 18 órakor a Balaton Színház Básti termében vetítik a Samsara – A lét örök körforgása című filmet. A vetítés után a klub két vezetőjével: Szládovics Leventével és Hannos Gáborral beszélgethetnek a nézők a látottakról. Az estre a belépés díjtalan.

Samsara
amerikai dokumentumfilm, 99 perc, 2011

A ‘szamszára’ szanszkrit szó, lényege az élet örök körforgásában változó jelenségek mélyebb értelmezése. Ez adja a film kiindulási pontját is: Frickle és Magidson azt a megfoghatatlan, mégis működő összekapcsolódási pontot kutatja, mely a keleti vallások szerint átível életeinken, újjászületéseinken.
A stáb 5 éven keresztül, 5 kontinens 25 országában forgatott. A csodálatos felvételeket 70mm-es filmre rögzítették, ennek köszönhető a döbbenetes vizuális élmény, melynek alapját a szent földek, a katasztrófa sújtotta övezetek, ipari komplexumok és természeti csodák lélegzetelállító látványa adja.
Alkotók
RENDEZŐ: Ron Fricke
FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Mark Magidson, Ron Fricke
(forrás: port.hu)

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva