SZEGED CLASSIC TRIÓ
Helyszín Keszthely, Kastély utca 1
Időpont
Múltidéző kastélylátogatás élőzenével, komolyzenei koncerttel és fényjátékkal minden szerdán a Festetics-kastélyban!

Varga Laura fuvolaművész, Vizsolyi Lívia fagottművész és Klebniczki György zongoraművész évek óta aktív és népszerű szereplői Szeged komolyzenei életének. A művészek mindhárman a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának oktatói. Kollegák, barátok, kamarapartnerek. 2014-ben megjelent közös cd felvételük óta már közreműködtek Klebniczki György szerzői lemezén is. Felléptek a Magyar Rádió Márványtermében és az ország több hangversenytermében is. Mindhárman Artisjus-díjasok.

Repertoárjukon a barokktól a kortárs szerzők zenéjéig minden megtalálható: pl. Rameau, Couperin, Vivaldi, Telemann, Beethoven, Haydn, Weber és Piazzolla művei. A közönség nagy örömére szívesen játszanak népszerű opera parafrázisokat (Sevillai borbély, Bűvös vadász…) és musical-feldolgozásokat is (My Fair Lady).

Az óvodástól a fiatalokon át a nyugdíjasokig minden korosztály számára tudnak igényes zenei műsort összeállítani. A koncert során szólókat és duókat is játszanak, illetve gyakran meghívott művészekkel is bővítik műsorukat.

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva