likeBalaton.hu | 2022.04.20. 08:00
Köveskálon már a következő hétvégére hangolnak a zenészek
Bonchidai muzsika, balatonfelvidéki borok és fergeteges hangulat várható az év harmadik Kőfeszt Folkklubján, amelynek házigazda-zenekara Pál István Szalonna és Bandája lesz.

Köveskál ad otthon az áprilisi Kőfeszt Folkklubnak, melynek témája Bonchida lesz. A rendezvény kezdetekor Tóth László várja a citera megszólaltatására vállalkozókat egy kis oktatásra, közös muzsikálásra, majd Navratil Andrea válaszúti Dúdolója repíti a közönséget a Mezőségre.

Forrás: Kőfeszt, hivatalos sajtófotó

Pál István Szalonna és Bandája ezt követően 16 órától szólaltatja meg Bonchida különleges és egyedi muzsikáját. A gyermekeknek szokás szerint az egész program alatt kézműves-foglalkozást tart Troják Zsuzsanna és Kropf Milán, míg a táncokat Szabó Csaba és a Tördemic Néptáncegyüttes tanítja.

Ismerd meg a fiatal tördemici táncosokat, a Pörgéket, kattints.

Újdonság, hogy a törzsközönség nyomására a szervezők megállapodtak a 10 hektár Kostólóházzal, hogy ezentúl borral és fröccsel is – és minden jóval, mi táncházhoz kell – várják a vendégeket. A belépés erre a rendezvényre is – hasonlóan a korábbi évek gyakorlatához – díjtalan. A rendezvényt a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatja.

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva